Sután, fehér ingesen osonom feszes
sorfalát a fáknak.
Félem e rendet, s benne a csendet, jaját
a hóropogásnak.
Kapaszkodnék kötényedbe, a szándék nyers
és kegyetlen tiszta.
Dideregve állunk tisztán, köténytelen:
csontig csupaszítva.
Nincs világ a pupillán túl, csak vasszürke
utcák, téglafalak.
Talán csak hóesés van, és senki sincs a
télikabát alatt.
