Olyan érzés, mint
amikor egyedül sétál az ember.
Nincs olyankor tél, utca, se házak,
se kényszerek, csak valami nagy
robinzonság, üveg és betonfolyosók
józanító robinzonsága.
Csak télikabát van, csak én vagyok,
télikabátban.
Ilyenkor sajdul, sejlik
fel bennem néha,
hogy szívfájdítón nagyokat örülhetnék
melletted, miattad.
Mit tehetnék!?
Megédesedett bennem mosolyod.
T?n?désemben furcsamód nyugodt vagyok:
nem sírok utánad.
Elégtétel is lehetne ez,
mint valami végs?, melldagasztó gy?zelem,
hogy sírhatnék akár, ha muszája,
ideje lenne.
Belecukrososodtál a szemembe.
