nem tudok beszélni
csak sírni róla
néha már azt sem
átalakítani kivágni szétfényképezni
hogy elfogyjon
valahol van egy kulcs
ahhoz a félelmetes ajtóhoz
ami mögül belém áramlik
az anyám mellét szüntelen rágni akaró
boldogtalanságom
az éjszaka
mikor bezártatok a fürdőszobába éhesen
semmibe ordító kétségbeesésem
épp olyan mint ahogy
ülök ott kétezerhárom
január egyik éjszakáján
felkapcsolt világítás mellett
dermedten megerőszakolva
az ócska heverőn a Szondi utcában
