A Magyar Országos Levéltár által a tavalyi év során vásárlás útján szerzett pecsétgyűjteményben két sajátos formájú pecsétkő fordul elő, melyekről a vizsgálat során kiderült, hogy az ó- és középkort átívelő Szászánida Birodalomból származnak. Közülük az egyik különösen szép kivitelű darab – írja Dr. Gesztelyi Tamás a Magyar Országos Levéltár honlapján.
A Magyar Országos Levéltár alapvetően az oklevelek és iratok gyűjtőhelye, de emellett helyet biztosít az előbbiekkel összefüggő tárgyi emlékeknek, mindenekelőtt a pecsétnyomóknak is, melyekből a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a legjelentősebb gyűjteménnyel rendelkezik. Ennek legutóbbi gyarapodása során a közép- és újkori fém pecsétnyomókkal együtt két ékkőből készített, gyűrűformához hasonlatos pecsétnyomó is bekerült a gyűjteménybe, melyek láthatóan teljesen más kulturális környezetből származtak, mint európai társaik. Formájuk és ábrázolásaik alapján a hozzáértő szem tüstént megállapíthatja, hogy szászánida pecsétnyomókról van szó. Ez a kevéssé ismert kultúra az egykor hatalmas achaimenida Perzsa Birodalom újjászületésének időszaka. I. sz. 226 körül jött létre, és a Közel- és Közép-Kelet legerősebb birodalma volt egészen 642-ig, amikor az arab törzsek megdöntötték és területét elfoglalták.
A Közel- és Közép-Kelet egészében a pecséthasználat bölcsőjének tekinthető. Már az i. e. 6. évezredtől kezdve nyomon lehet követni használatukat ezen a területen nyilvánvalóan a kereskedelmi forgalom kialakulásának következményeként. Nem véletlen tehát, hogy az itt kialakuló államok mindegyike átvette ezt a hagyományt, és kialakította e téren is a maga formavilágát és tematikáját.
A szászánida pecsétkövek az újperzsa glyptika körébe tartoznak. őrzik az achaimenida, graeco-perzsa, parthus-perzsa hagyományt, ugyanakkor a nyugatról szomszédos Római Birodalomban széles körben elterjedt gemmahasználat is nagy hatást gyakorolt rájuk. A pecsétkövek formája a helyi hagyományt követve többnyire félgömb, gömbszelet, lapított gömb alakú, melyek oldalt át vannak fúrva, hogy felfőzhetők legyenek. (Római hatásra megjelennek a gyűrűkövek is.) Véséstechnikájukra viszont a római császárkor tömegtermelésének leegyszerűsített formaadása jellemző: nagyobb gömbfelületekbe kisebb vonalkázással jelzik az alakok részleteit.
Az ábrázolások tematikája igen változatos: királyportrék, vadászatok, állatok, növények, keveréklények, szimbólumok, körülöttük pedig gyakran pehlevi (közép-perzsa) felirat olvasható. Kronológiájuk egyelőre nehezen állapítható meg. A legjobb minőségű munkákat a művészetük virágkorának idejére, a 4-5. századra szokás helyezni. Egyébként a pecsételők készítése és használata folyamatos volt. Elsősorban a király és a hivatalnokok körében, aminek bizonyítéka a százával előkerült agyagbullák. Ezek a pecsétkövek lenyomatai, melyek az okiratok lezárására és hitelesítésére szolgáltak. Az okiratok templomok levéltáraiban voltak elhelyezve, melyek ha leégtek, az okiratokból csak a pecsétek maradtak meg, immár a kutatók számára értékes dokumentumokként. De a mindennapi életben is használták a pecséteket leginkább a tárolóedények lezárására és lepecsételésére.
Pecsétgyűjtemény – Balázs Károly pecsétnyomó-gyűjteménye (V 30)
Addig, míg a rómaiak a pecsétkövet (gemmát) gyűrűbe foglalták, és így viselték az ujjukon, vagy egy kis szelencében helyezték el, a szászánida pecsétköveket, még ha gyűrűformájúra is készítették, csak annyira fúrták át, hogy egy zsinórra felfőzhető legyen, és minden bizonnyal leginkább a nyakukban viselték. Ezeket a furatokat láthatjuk a MOL új szerzeményei esetében is. A sötét színű kőből (szteatit) készült, lapított ellipszoid-szelet formájú pecsételő erősen kopott, az ovális pecsétlapján lévő ábrázolás rendkívül leegyszerűsített vonalakból áll, és leginkább az újbabiloni pecsétkövek áldozati jeleneteinek ábrázolásaira emlékeztet (oltár, rajta felmagasodó istenszimbólumok, az egyik tetején holdsarló). Valószínűleg egy ilyen pecsétkő későbbi utánzata.
A színtelen, áttetsző anyagú (hegyikristály) pecsétkő minden tekintetben gondosabb kivitelű darab. A lapított gömbszelet formájú kő süvegén (gyűrű-alakú külső felületén) négy-négy korong-alakú dombormű emelkedik ki. Ovális pecsétlapján egy földön ülő kos látható erőteljes, holdsarló formájú szarvakkal, hangsúlyos szemábrázolással. Testének megformálásán jól megfigyelhető a kisebb és nagyobb gömbfúró, a testfelület párhuzamos mintázatában pedig a vékony vonalakat létrehozó korongfúró használata. A kos előtt háromágú növény, vagy facsemete, fölötte pedig rovátkák sora fut végig. Az ábrázolás alsó pereme a kő sérülése miatt hiányzik.
Pecsétgyűjtemény – Balázs Károly pecsétnyomó-gyűjteménye (V 30)
Az állatábrázolások, és ezen belül is a pihenő kos kedvelt témája volt a szászánida pecsétköveknek. Az egyetlen Magyarország területén előkerült szászánida pecsétkőnek ugyanez a témája. Ez sárgásbarna, áttetsző kőből, karneolból készült, és ugyancsak gondos kivitelű munka: a lapított gömbszelet süvegén ezúttal egymással élben találkozó sávok futnak a középvonal magasságáig, ahol a szőkítő sávok a felületből kiemelkedő volutában végződnek. A pecsétlapon ábrázolt kos kidolgozása láthatóan egyszerűbb az előzőnél: testrészei nem tagolódnak olyan világosan, a különböző vastagságú vésetek elmosódottabbak. A félhold alakú szarvak itt is hangsúlyosak, de a felület peremének lepattogzása miatt hiányossá vált. A legnagyobb lepattanás a kos mellső része alatt látható. Növény nem jelenik meg mellette, viszont a körbefutó rovátkák itt világosan felismerhető betűformákká alakulnak, melyek megfejtését Harmatta János a következőképp végezte el: abastán ó yazdán = a bizalom az istenekben (van)
Ez utóbbi darab különlegessége, hogy egy Szarvas mellett feltárt avar temető egyik női sírjából került elő nyaklánc részeként. A Közép-Ázsiából érkező avarok útjuk során könnyen kerülhettek kapcsolatba a Szászánida Birodalommal, és ennek során juthattak hozzá a pecsétkőhöz, amit ékszerként használtak fel. Az ókor folyamán nem jutottak el szászánida gemmák a Kárpát-medencébe, ez az első, ami a Kr. u. 8. sz. körül kerülhetett ide. A középkor folyamán viszont – bizonyára a levantei kereskedelem, a zarándok utak, ill. a keresztes hadjáratok eredményeképpen – nagyobb mennyiségben eljuthattak Európába, ezen belül Magyarországra is. Erre bizonyítékul szolgálnak azok a középkori gemmapecsétek, melyek között a 14. sz. vége és 16. sz. eleje között három szászánida eredetű is akad. Nagyobb mennyiségben azonban ezek a darabok csak a 19-tól kialakuló keleti műkereskedelem révén kerültek be Európába, és néhány múzeumban tekintélyes gyűjteményekké alakultak. Magyarországon erről nincs szó, mind a Magyar Nemzeti Múzeum , mind a Szépművészeti Múzeum csupán 2-3 darabbal rendelkezik belőlük. Viszont a magángyűjteményekből bármikor felbukkanhatnak újabb darabok, miként ez esetben is, és gyarapíthatják a hazai közgyűjteményeket.
Felhasznált irodalom:
A. D. H. Bivar, Catalogue of the Western Asiatic Seals in the British Museum. Stamp Seals: II. The Sassanian Dynasty. London 1969.
R. N. Frye, Sasanian Seals in the Collection of Mohsen Foroughi. London 1971.
P. Gignoux, Catalogue des sceaux, camées et bulles sasanides de la Bibliotheque Nationale et du Musée du Louvre II. Paris 1978.
P. Gignoux, Catalogue des sceaux, camées et bulles sasanides des coll. diverses. Paris 1982, 1987.
Harmatta J., Egy sásánida gemma a Szarvas-68 avar temetőből. Antik Tanulmányok 47, 2003, 305-309.
I. Juhász , Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szarvas–Grexa-Téglagyár, FO 68, Monumenta Avarorum Archaeologica 7. Budapest 2004
Gesztelyi T., Antik gemmák az avar korból. Arrabona 48/2, 2010
Gesztelyi T.–Rácz Gy., Antik gemmapecsétek a középkori Magyarországon. Antike Gemmensiegel im mittelalterlichen Ungarn. Debrecen, Egyetemi Kiadó 2006
Gesztelyi T., Antike Gemmen im Ungarischen Nationalmuseum. Catalogi Musei Nationalis Hungarici. Series Archaeologica III. Budapest, Nemzeti Múzeum 2000
***
A Szászánida Birodalom egy ókori iráni központú birodalom volt. A magát az Akhaimenidák örököseinek tartó Szászánida-dinasztia alapította 224-ben és 651-ig, az arab hódításig állt fenn. A Pártus Birodalom helyére lépett, amelynek utolsó uralkodóját, V. Artabanoszt, a birodalomalapító I. Ardasír (Artaxerxész) csatában megverte és 224-ben bevonult Ktésziphónba, a pártus fővárosba.
A Szászánidák a pártusok laza államszervezetével szemben erősen központosított, despotikus államot hoztak létre, amely ideológilag a zoroasztriánus államvallás hatalmas papságára támaszkodott. A Szászánidákat erőteljes terjeszkedési törekvések jellemezték, és e célból a királyok megreformálták a hadsereget. A fő ütőerőt e seregben a páncélos nehézlovasság képezte. A Szászánida Birodalom hatalma csúcsán Szíriától Indiáig, a kaukázusi Ibériától a Perzsa-öbölig terjedt.
A Szászánidák ki akarták szorítani a rómaiakat Ázsiából, ezért azok megerősítették az eufráteszi limest. Az újperzsa uralkodók több római császárral is heves harcokat vívtak: Valerianus császár I. Sápúr királytól elszenvedett veresége (260) után annak fogságában halt meg, megalázó körülmények közt. Ezt a diadalt örökíti meg Sápúr Nags-e-Rosztami szikladomborműve. Hatalmának végén a Szászánida Birodalom még merészebb haditettre vállalkozott, II. Huszrau szászánida király elfoglalta Kis-Ázsiát, 626-ban pedig megostromolta Konstantinápolyt, Hérakleiosz bizánci császár csak komoly erőfeszítések árán tudta visszaverni a támadást. Egy évtized múlva (636) a Szászánidák hatalma összeomlott a hódító arabok támadásai alatt.
Selyem és ékszer: Selymet a szászánida kor elejétől fogva szőttek Iránban, mert I. Sápúr Bisápúrba telepített néhány selyemszövőt. A selyemszövés technikája azonban meglehetősen kezdetleges lehetett. Akkor kapott új lendületet, amikor II.Sápúr Szíriából hozatott mestereket Szúsziana számos központjába. Ekkoriban a selymet teljes egészében Kínából hozták be, és az irániak többnyire még feldolgozatlan állapotban adták el Nyugatra, ahol aztán megszőtték azt. Csak a 6. században sikerült a perzsáknak megtermékenyített selyemhernyópetéket kicsempészniük Kínából. Ekkortól kezdtek nyersselymet előállítani saját maguk is. Ennek következtében fellendült a selyemszövés, amelynek további lendületet adott, hogy I. Huszrau győzelmes szíriai hadjárata után szíriai mesteremberek özönlöttek be Iránba. A kifinomult szövőipar fejlődésének lépéseit nyomon követhetjük az öltözeteket mutató kevés számú műemléken. A késő szászánida korban egyre nagyobb szerepet kapott az uralkodó és az előkelőségek fényűző megjelenése. A korai domborműveken a király meglehetősen egyszerű, külső tartószerkezet nélkül is viselhető koronát, fülbevalót, nyakláncot hordott, szakállát gyűrű fogta össze az uralkodó szokásos megkülönböztető jegyeként. Gyakran szereplő motívum volt a szenmurv nevű védőszellem, a híres szászánida mitikus lény, egy madár és egy vadállat keveréke. Kedvelt motívum volt még a lenge öltözető táncosnők érzéki alakja is. A 4. században egyetlen nyaklánc már nem bizonyult elegendőnek arra, hogy kifejezze a király nagyszerűségét, ezért az uralkodók még egy „szügy-hámot” is viseltek, amelynek drágakövekkel kirakott pántjai a válltól a mellkason keresztül a hónaljig értek. Huszrau Parvíz még ennél is több ékszert hordott. A koronázási jeleneten hatalmas koronát – olyan nehéz volt, hogy a mennyezetről kellett lelógatni- hosszú fülbevalókat, gazdagon díszített nyakláncot, ékkövekkel díszített övet, kardkötőt és kardhüvelyt viselt; palástjára drágaköveket varrtak. A szászánida királyok túl sokat költöttek saját gazdagságuk mutogatására, s közben mit sem törődtek a földművesek és az ország jólétével. Az arabok győzelmével a szászánidák 400 éves uralma véget ért. A szászánida művészet és építészet azonban a dinasztia bukása után még hosszú ideig virágzott. A keresztény szentek csontjait szászánida vagy iráni mintára készült bizánci selymekbe göngyölték; a híres japán Sószóin kincstár pedig, amelyet a 8. században gyűjtöttek össze és pecsételtek le jól tanusítja, hogy milyen hatások érték Kínát a szászánida Iránból.
A szászánida ezüsttárgyakat és selymeket még az iszlám első évszázadaiban is készítették, sőt a mintákat más anyagokra (üveg, bronz) is átvitték. A jog, az adózás és a közigazgatás lényegében változatlan maradt az arab uralkodók idejében, és a Huszrau ill. a Kiszra személynév király jelentéssel élt tovább. Európában a lovagrend és a középkori harcmodor a párthusoktól és a szászánidáktól származik, amelyet a két iráni eredetű nép fejlesztett ki: egyik a párnok törzséből, a másik a perzsák törzséből való.
Forrás:
múlt-kor
Magyar Országos Levéltár – Dr. Gesztelyi Tamás (mol.gov.hu)
hu.wikipedia.org
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
