Kőmüves Klára : Túl a ponton…

Nyomtatás

A ponton túlra jöttem, ahol nem kezd?dik mondat, 
értelmét veszíti bennem minden egyes szótag. 
Összeférhetetlen szavak halnak egyre – másra, 
mint a flörtbe csókolt vágyak búcsúkor a lányba. 
Keresve sem talál ember ennél szebb vidéket, 
mégis visszafordulok, mert szembe menni félek. 

(Lassítsunk…) 

kutatok, ez egy egészen másik álom, 
elmesélek róla mindent majd, ha látom. 
Messze még és távoli, mint hajnaltól az este, 
sosem leszek délid?ben holdfényt?l övezve. 

(Álljunk meg…) 

reszketek, ráncba húz a lélek, ott születek 
újra majd, hol senki nem remélhet. Hajolj 
felém, hogyha nyílok napra, mint a bimbó 
– nem leszek tán húsba vájó kék szín? iringó. 

(Ölelj meg…) 

elfáradtam, ideért az este, feküdj bele álmaimba, 
mint a sors kezembe. 

(Szabadíts meg…) 

hiányod bennem suttog folyton. 

(Nem félek…) 

ma túlnövünk a ponton. 

( : )