A ponton túlra jöttem, ahol nem kezdődik mondat,
értelmét veszíti bennem minden egyes szótag.
Összeférhetetlen szavak halnak egyre – másra,
mint a flörtbe csókolt vágyak búcsúkor a lányba.
Keresve sem talál ember ennél szebb vidéket,
mégis visszafordulok, mert szembe menni félek.
(Lassítsunk…)
kutatok, ez egy egészen másik álom,
elmesélek róla mindent majd, ha látom.
Messze még és távoli, mint hajnaltól az este,
sosem leszek délid?ben holdfénytől övezve.
(Álljunk meg…)
reszketek, ráncba húz a lélek, ott születek
újra majd, hol senki nem remélhet. Hajolj
felém, hogyha nyílok napra, mint a bimbó
– nem leszek tán húsba vájó kék színű iringó.
(Ölelj meg…)
elfáradtam, ideért az este, feküdj bele álmaimba,
mint a sors kezembe.
(Szabadíts meg…)
hiányod bennem suttog folyton.
(Nem félek…)
holnapra túlnövünk a ponton.
( : )
Legutóbbi módosítás: 2012.01.03. @ 14:03 :: Kőmüves Klára
