Nincs az a hideg, amelyben egy szép gondolat ne tudna melegíteni egy kicsit …
A világ üvegbe dermedt,
mindent vastag jégpáncél borít.
A Nap is szégyenkezik, csak
bujkál az ólomszürke égen,
fényt ad tán, de nem melegít.
De nézd csak, friss szell? támad,
hasad az ólomszürke lepel.
Fényárban tavasz közelít,
piciny csermely indul meg, s útján,
magához másokat ölel.
Lentebb patak lesz a csermely,
a patakból kél zúgó folyam,
mely mindent, engem is sodor,
amíg elnyel végül a tenger,
s én boldogan hagyom magam.
Kitárt szívvel lebegek majd
szerelmed oly édes tengerén,
bársonyos b?röd, ha végre
éhes testemhez simul megint,
s tested-lelked újra enyém.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.19. @ 19:55 :: Kovács Imre
