Mi ez a méz, amivel leveled
gyöngybet?it itattad át,
szavaidat, mint éhez?, faltam,
s még most is érzem illatát?
Mi ez a méz, mit hangod szívembe
édes méregként csepegtetett,
elbódítva szellemet és szárnyat,
holott az szabadnak született?
Mi ez a méz, mely puha ajkadon
mint érett gyümölcs, úgy terem,
s amellyel csókod gyarló lelkemet
?rzi, mint farkast a verem?
Mi ez a méz, mi selymes b?rödön
mint a verejték, gyöngyözik,
mit szomjas kezem, mikor megérint,
kiszáradt földként feliszik?
Miféle méz ez, amelynek cseppje
párduc-szemedb?l rám lövell,
szememen át a lelkem közepét
tüzes nyílként találva el?
Miféle méz ez – mit méz, e láva,
mely forró öledb?l kitör,
s testemet izzó rabszolgaságba
zárja földön túli gyönyör?
Nem méz ez, Édes, ez Te magad vagy,
én pedig éhes medveként
falom fel tested-lelked cseppjeit,
én leszek Te, s Te leszel én.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Kovács Imre
