Édesanyám takarója – a lábam
kibújik alóla. Mottó helyett
költözöm – vándorélet nem öröm.
A cserge – ami engem sose szúrt -,
tegnap lett ismételten – takaróm.
Gorombul alatta bánat és félsz;
maradok csendes; álomba térek.
Kis ház, fekhely is benne – akkora -,
de fátyol közt találja képzelet.
Mi otthonos meleg, készülhetett el így;
egy tenyér apró morzsáit gyűjti be.
Ha kisimul a levegőn egy ránc,
fehér huzat, s ablak csipkeszéle;
muskátli bólintja üdvét érkezőkre;
jelenné szorgoskodom a sosekértet.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.24. @ 14:15 :: Marthi Anna