Seres László : Szegények

2012.01.13. Seres László Vers 14
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Nem akarok aludni már,

csak álmodni múlttá válva.

Feladni magam portósan

valahová, hol nem várnak.

Megállni ablakod előtt,

szerelmesnek lenni vakon.

Megittasodott szavakat

hallgatni szomjas ajkadon.

Összekapaszkodni fénylőn

borostyán-hittel, mint a Nap

s bevésni kőszirt testedbe

forrón lázadó magamat.

Nincs menekvés,

már vonz a mély,

zuhanok veled

s elégek,

aprópénzre váltom

újra ezt a gazdag

szegénységet.

Legutóbbi módosítás: 2012.01.13. @ 12:34 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.