Mint csöndes hant felett őrködő akác,
úgy ölel tekintetem,
s te kedélyesen terülsz
”varázspáccal” puhított lelkemen.
Szipogó álmaimból
friss delet terelő hangodra kelek,
hű, mindhiába (vélt) csókomat,
csak egyre igazabbnak hiszed.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.01. @ 22:00 :: Serfőző Attila
