Ritka dolog!
Ezen a hideg télen Kati néniék Loncsos nevű kutyája óvatosan lépegetve húzódott be kis házába.
Bundáját, amelyről a nevét kapta ugyancsak fújta a szél, hordta a havat százfelé. Loncsos mielőtt letette volna a fejét, szétnézett az udvaron, mint jó házőrzőhöz illik.
Tamás bácsit látta utoljára, aki épp most csukta be a kiskaput. Hóna alá szorította a szépen faragott cseresznyefa botját, amely tavalyi lábtörése óta mindig segített a sétában.
Loncsos megrázta hosszú füleit. Nem tudni, hogy a havat szórta le, vagy rosszallását fejezte ki, amikor észrevette, hogy gazdája a pincesor felé indult.
Voltak emlékei az onnan felszálló, fél falut körbe ölelő dalolászásokról, ami bizony még a házőrzők fülét is sértette. Őszidőben történetek ezek a kiruccanások, gondolta a kutya, nem ilyen cudar időben.
Összekuporodott hát és várt, talán eszébe jut a háziasszonynak, hogy vacsorát hozzon. Az a nagy csont már fagyos.
Dúdolt, énekelt a szél egész éjszaka. Loncsos szendergett, éberkedett, fülelt, mint jó házőrzőhöz illik.
Mire megvirradt lefagyott minden út, a havazás elállt. A szél sodorta, söprögette a jeges pelyheket. Ragyogott minden.
Kati néni pihenten ébredt. Lassú nyújtózkodás után oldalra nézett a széles hitvesi ágyon, oda ahol Tamás bácsit vélte látni. Álmosan dörzsölte a szemét, könyökére támaszkodott.
─ Tamáááás! ─ ásította a kora reggelbe. Hiába. A férje ágya üres volt.
─ Nahát! ─ csodálkozott, aztán eszébe jutott, az este. ─ Hiszen elment a pincesorra… de azt ígérte nem marad sokáig. Mi történhetett vele? ─ riadt meg a feleség.
Aggodalmasan felhúzta a redőnyt az ablakon, s meglátta a szél hideg táncát, ahogy kupacokba sodorta a havat.
Gyorsan felöltözött. Seprűt, lapátot vett a kezébe, hogy a járda takarításának ürügyén elnézhessen arra az út felé, ahonnan a férje érkezhetett.
Nem akart nevetséges lenni a szomszédok előtt. Nem volt szokásban a férjek után járni.
Sok értelme nem volt a söprésnek, szembe fújta a szél a havat. Mire a hosszú kerítés végére ért ugyancsak kimelegedett. Vastag sálját lassan igazgatva átnézett a túlsó oldalra Sári néni felé, aki özvegyasszony volt, olyan szívesen barátkozó, kedves teremtés.
Az asszony arra gondolt talán elmondhatná neki aggodalmát. Az erős szélben lassan ért a kiskapuhoz. A házhoz hosszú út vezetett a kerten át. Kati néni már a kilincsre tette a kezét, amikor valami különös látvány fogta meg a tekintetét. Az ajtó mellett egy szélvédett helyen támaszkodott az ismerős bot.
Különös cseresznyefa színe hivalkodóan mutogatta magát. Nem volt több ilyen a faluban. Kati néni úgy nézett a botra, mint a felbőszült bika a lebegő posztóra.
Berontott a házba, egyenesen a konyhába sietett.
Sári néni ötvenes éveinek elejét taposta kényelmes kis papucsában. Gondos háziasszony volt, ragyogott körülötte minden. Mosolyogva nézett a dühtől, hidegtől piros arcú szomszédasszonyra, miközben lassan kiöntötte a kávét a vele szemben ülő Tamás bácsinak.
─ Jó reggelt! Tölthetek neked is Katikám? Gyere pihenj kicsit! Láttam kimelegedtél a hósöprésben – nézett rá a mindig nevető szemével.
─ Te… te meg mit keresel itt? ─ szólt rá férjére az asszony.
─ Ugyan, Katikám! Tamás épp hazafelé igyekezett. Én hívtam be egy kávéra. Tudod, jobban esik egy kis beszélgetés mellett nekem is ─ azzal csészét tett az asztalra, kihúzta a konyhaszéket a vendég felé mosolyogva.
Az asszony leült, gondolkodni is elfelejtett. Szégyellte magát. Lassan itta a kávét.
Hallgatta, míg azok ketten beszélgettek az időjárásról, lábfájásról, a falu dolgairól.
Aztán elunta a saját hallgatását.
─ Gyere, menjünk haza, Tamás! Felteszem főni a tyúkot, jó levese lesz.
Kiléptek a hideg szélbe, Tamás bácsi felemelte a cseresznyefa botot, Kati néni visszatekintett. Megállt a szeme a hálószoba ablakán.
A finom szövésű csipkefüggönyön át belátott a széles vetett ágyra, rajta két párna és az a kis mélyedés ott, két ember fejének nyoma. A takarók pedig olyan halomban, akárha a téli szél garázdálkodott volna odabent.
Az asszony érezte, hogy valahol a fejében elpattanni készülnek az erek. Kínosan nyelt egyet.
─ Igyekezz, Tamás! ─ biztatta a bottal ügyetlenkedő férjét, aki sántikálva indult utána.
Otthon aztán az előszoba ajtó előtt nagy lendülettel kirúgta a férje kezéből a botot, az megcsúszott egy hókupacon, egyenesen Loncsosnak csapódott. A kutya vinnyogva ugrott egyet. Ilyet se látott még…
─ Fiatalodik Kati néni… hrrr ! ─ morogta, és behúzódott a védelmet adó kutyaólba.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.10. @ 11:25 :: Sonkoly Éva