Az emlékeket kinőttem,
tenyeredben hallgatásom ring,
álmaim szemedben lobognak,
jégvirágot karcol ablakunkra a fény.
Fákat rajzolok köré, fészket
fagyott ágaira …
– mint üres bölcső, leng a zajos szélben –
A madarak már délre költöztek
– súgod – ne keresd őket …
Nem figyelsz rám,
csak mesélsz a tegnapokról,
egy régi dalt dúdolsz,
karjaid magad köré fonod …
Lépsz előlem, hátrálsz tőlem,
árnyékká nő körénk az idő …
és én tépkedném a jégvirágszirmokat,
– ahogy gyerekkorunkban játszottunk
szerelem-életest -,
de a semmit szorítom kezeim között.
Gyere, hajolj hozzám, hogy
csendedbe rejtsem magam.
álmodd velem a régi ébredéseket.
Hisz ma minden másként szól,
a mostcsend hangosabb a tegnapinál.
Fordul a Föld,
lopott csillagok fénye roppan
a sáros égbolton.
üvölts már, üvöltsd túl
ezt a bénult pillanatot,
hadd remegjenek meg a falak,
hadd repedjen szét ez az átkozott,
jégbezárt világ …
Nem sírok,
csak a tél olvad le arcomról.
Bomlik az idő körülöttünk,
mint egy szakadt ruha
– lefejted rólam, lassan …
egyre lassabban … –
sóhajunk beleakad rojtjaiba.
Folt a foltra tapad,
csend a csendre fordul,
árnyéktól árnyékig nyújtózunk.
Körbeölel a vágy, zihál a test,
lélegzik a szív,
párnánk alá gyűrődnek a hangok,
kavarog bennünk a szerelem,
nevenincs tájakon jár a képzelet.
Kitapogatom a körém halkuló szavakat,
magadhoz szorítasz,
de árnyékod lassan elválik a faltól,
fekete-fehérré rongyosodik a reggel.
Lábujjhegyen járok körbe-körbe,
kereslek téged, keresem önmagam
nem találom a tegnapi zajokat,
tenyeredben csak a lehullott
csend-szavak ringanak…
A télben alvó fákon elcsitul a fagy,
a fészek üres …
délre költöztek a madarak…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Szilágyi Hajni - Lumen
