– Épp olyan sötét ez az út, mint majd negyven éve.
– Ugyan fiam, nézz körül, ha nem is minden oszlopon, de komoly kivilágítás van itt. Ezen a soron, egyetlen égő sem égett akkoriban. Emlékszel, hogy féltél, ha későre maradtál valahol és rád sötétedett? Mint a szurok, olyan fekete volt a zug, a füledben dobogott a szíved, de megjöttél. Azt hiszem, a házat megismered kívülről, ebben a sötét derengésben is.
– Menjünk az udvarra! Felkapcsolom az elemlámpámat, milyen érdekes, azt hiszem, itt komoly átépítés történt, valószínűleg ultramodern iskolát hoztak létre. Igaz, csak egy osztály van, de ultradizájnt látok. A folyosót is úgy vélem eltávolították, csak az oszlopok maradtak. Egy kicsit közelebb megyek. Hoppá, ez vályog! Na, reggel majd körül nézünk rendesen… Addig húzunk egy vödör vizet a kútból és lecsutakolunk. De hová lett a kút?
– Ne keresd fiam, a nyomára ugye még emlékszel?
– A pontos helyére is Apu. Ugye nem omlott be? Az lehetetlen, hisz ez egy kitéglázott, masszív kút volt, igaz huszonöt méter mély, de létezik ilyen? Azt hallottam, ha egy házat nem laknak, pillanatok alatt összedől, de érvényes ez a kutakra is? Beomlott volna?
– Pontosan fiam, ezért kérlek, legyetek óvatosak. A srácoknak is szólj!
– Mondd Apu, mi lenne, ha a kiserdőben húznánk fel a sátrat?
– Nincs kiserdő, sem kerítés, sem kert. Az utolsó fát is kivágták. Tudod jól, mindössze húsz-huszonöt fa volt az egész, most meg sem lehet közelíteni, körbekerítette a nyakig érő bürök és bodza, valamint jó sok szemét is akad.
– Elkeserítő, amit mondasz…
– Emlékszel, hogy féltél a kiserdő sötétjétől esténként, de azt is leküzdötted!
– Mondd Apu, mi ez a feketeség itt, karnyújtásnyira?
– Fiam, az udvart és a kertet nyugodtan tekinthetjük erdőcskének, tele van akácbokorral, kisebb, nagyobb fákkal. Óvatosan világítsatok és előre nézz! Most jobbra
fordulj, ott ahol a nyúlverem volt, találsz egy akkora területet, ahová sátrat lehet verni.
– Igen, saját kezemmel rontottam szét, mielőtt elmentünk… Minek hagytam volna meg lakatlanul? Milyen lila tinta színű fellegek kószálnak a Hold világította égbolton! Valaki jön a kapu felől. Még így is csont sötét van, de a mi lámpáinkhoz képest az övé reflektor!
– Figyelj fiam, Tomi az, majd én beszélek vele!
A reflektoros egyén odaröffentett.
– Maguk mit keresnek itt?
– Telefüdi, megtanultad végre az Anyám tyúkját?
– Na de Tanítóbácsi, maga hogy kerül ide? Most jól nézek ki!
– Igen, tudom! Liliom Lázárral és Kettős Lőrinccel jöttél!
– Apu, én nem is látom őket…
– A háta mögött állnak.
– A Tanítóbácsinak igen kiváló a szeme, pedig ha jól számolom, kilencven körül járhat…
– Sose foglalkozz az életkorommal!
– Miért jöttek? Ez már hosszabb ideje magánterület!
– Tudom fiam, akkor iskola volt, korábban az egyházé, most is valószínűleg az egyházé.
– Úgy van! Tulajdonképpen meddig tetszenek maradni?
– Nyolc tíz napra tervezzük, ha szép az idő, de ha ránk szakad egy komolyabb zuhé, megrövidül minden. Bár az előrejelzések szerint nem kell félni. Már csak azt áruld el, mit csináltok itt éjjel?
– Tetszik tudni, felvigyázó őrség vagyunk!
– És ez rendszeres?
– Nem, egyszeri! Sem tegnapig, sem holnaptól nem lesz többé, csak most.
– Egészen érdekes egybeesés jöttünkel. Talán fogadóbizottság-féle vagytok? Ne magyarázkodj, tudom, hogy el akartad látni a bajunkat, de most menjetek szépen haza és reggelre…
– Ne tessék folytatni, Tanítóbácsi kérem, reggelre kívülről fújom az Anyám tyúkját és még legalább három, négy verset!
A reflektorosok megfordultak és ahogy jöttek, úgy tűntek el az éjben.
– Fiam, most felállíthatjátok a sátrat, érezzétek jól magatokat. Tekints fel ide az égre!
– De boldog vagyok, hogy látlak Apu, olyan régen láttalak utoljára… Szeretném, ha mától ez megváltozna.
– Fiam, arra valók a fényképek, nézegesd őket, különben a nap minden pillanatában veled vagyok és csak tőled függ, mikor szólítasz meg. Most hívnak az itteniek, ne feledd amit mondtam!
– Köszönöm Apu, mindent köszönök!
Tehát nem ultramodern iskola lett, ahogyan gondoltam, vagy mégis? Az sem elképzelhetetlen, hogy az osztályterem fotocellás ajtókkal nyílik és puszta dizájnból
nem maradt meg a folyosó fala… Ez a várszerű építmény is, asszimmetriájában emelheti az összkép hatását. Talán falbontással megkisebbítették a nagyszobát és egy irodát, olyan igazi csúcsmodernet hoztak létre. Ott, a valamivel megkisebbített szobájú, szolgálati lakásban lakó, egy szál pedagógus, elvégezheti napi nebuló-adminisztrációját, mindenféle terveket és jelentéseket.
Az éjjeli menet, világító felének vezére, visszavonulóban volt. Anyám tyúkját és magánszorgalomból Falu végén kurta kocsmát ment tanulni. Amikor hajnal előtt megkondult a nagyharang, valaminek a végét és egy másik, lényegesen hosszabb dolognak a kezdetét tette közhírré, a Hold is elbújt a fellegek mögé. Szuroksötét lett, csak a hevenyészett sátor előtti tábortűz ropogott még egy picit és világította be sejtelmesen a bozótrengeteget, majd mindenki nyugovóra tért. Álmukat Apu és még ki tudja hányan őrizték.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.01. @ 18:22 :: Boér Péter Pál
