Kínzó, kegyetlen a rend, robinzoni,
templom a világ, hit helyett rács van.
Nem tudom istent, nem tudom megszokni
magam e mocskos megtisztulásban.
Nem igazgat törvény, csak szabotálnak,
egyszer? vagyok, tiszta: szabad állat
a tömbházak vasszín lugasában.
Az éjszaka csupa hézag, csupa rés,
mindent tudok és semmit se értek.
Karomba csontosodott az ölelés,
csak drótokat látok, s nem fecskéket.
Huszonöt évem dühös dalra húroz,
nem találok vissza a kisfiúhoz,
igazat mondani, az egészet.
Talán kés?, férfiszemmel nincsenek
nagyot szaladni, élni májusok,
csak cementholdas, csupasz lakótelep:
minden szilánkos, szanaszét hagyott.
A tél tiszta üvege vág szemembe,
ha fáj a szív: szakadjon, repeszekre!
Másoknál tisztább, szörnyebb se vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.02. @ 21:50 :: Csillag Tamás