Kint jeges északi szél fúj, bent dideregnek az álmok
Szunnyad a kályha, nem ébred a lángja, kih?lt a zsarátnok
Nincs fa, se szén – üresen kucorog napok óta a kamra
Dunyha alá bújt, nem vacogott, s elaludt az anyóka
Szája köré mosoly ült – kisimulva pihennek a ráncok –
látja magát – üde és fiatal -, vele ropja a táncot.
Lába ütemre mozog – takarója lerúgva a földre –
Teste kih?l, mire reggel a Nap belet?z a szemébe