dudás sándor : Az Angyalcímeres 1.

„… Az Úr hivatja Gábor arkangyalt (aki ezzel a feltámasz-

tási funkcióval már régóta meg van bízva) és rendeli neki:

– Gábor, lemégy a trombitáddal és háromszor egymás után

belefújsz odalent…”

(MIKSZÁTH KÁLMÁN: ÚJ ZRÍNYIÁSZ)

Becsukom a könyvet. Így aztán nem tudhatom, fújt-e Gábor, de találkoztam feltámasztottal! A Györgyére vezet? úton, pontosan úgy, ahogy elképzeltem! Derült tavaszid?. Ameddig a szem ellát, zöldell? határ, tüd?tágító friss leveg? ââ?â?¬ amíg egy-egy benzinb?zt okádó gépkocsi nem húz el mellettem. Az újember ruháján porszemek, a jegesiek györgyei földben pihenik a neméppen csupadáridós élet fáradalmait. Benyomásom: emberünk jó hatvanas. Cserzett arc. Nyíratlan bajusz. Szeme… Nem tudom alaposabban megfigyelni, más vonja magára figyelmem. Feltolja a kalapja karimáját. „Mond valamit!” Megállok. Szájmozgására összpontosítok.

ââ?â?¬ Fiatalúr, Jegesbe vezet ez az út? ââ?â?¬ kérdi. Állát el?retolja, fejét hátraveti. „Az én emberem! Jó a szájmozgása. Metakommunikál.”

ââ?â?¬ Újszilvásra.

ââ?â?¬ Újszilvásra? Soha nem hallottam e szót.

ââ?â?¬ De oda megy! Jeges ugyanis, Újfölddel és Parcellával, 1950 óta Újszilvás néven önálló község.

ââ?â?¬ Vagy úgy. Engedje meg…

Bemutatkozunk. Fuit István. Jegesben élt. Hatvannégy éves, utolsó emléke: 1940-et írunk… Miután tisztáztuk mindezt, immár földiként megjegyzem:

� Fuit uram, ismerhette a felmen?imet.

ââ?â?¬ Még a dédapádat is, gyerek! Molnár volt az Ábrahám-telken ââ?â?¬ a Fácános erd? felé mutat.

„Ki tudja, mi mindent tud!” Érdekel ez az ember. Gyorsan döntök: mellészeg?dök. Megyünk Szilvásra.

ââ?â?¬ Az Ábrahám-telek? Semmi érdekes. A major szétl?ve. A háború, tudja… Mondják, a földesúrnak nagyon szép lánya volt. Róla nevezte el a sz?l?gazdaságnál elterül? részt Kláratelepnek. Író lett ebb?l a szép lányból, a deportálások el?l szüleivel, testvéreivel elmenekült az országból, Amerikában, Angliában élt. Úgy tudom, Fannyval, Radnóti özvegyével jó barátságban, szinte naponta együtt voltak. Úgy tíz éve láttam utoljára ââ?â?¬ mutatok észak-keleti irányba ââ?â?¬, az ábrahámtelki iskolát. Állt még az épület, elhagyatva, gazzal ben?ve az egykor vidám gyerekzsivajtól visszhangzó udvar. A pincegazdaság? Nem tudom, most ki a gazdája…

ââ?â?¬ Háború? ââ?â?¬ Emberem gondolkodik.

� Mikor?

Feljegyzéseimb?l:

„Az Újszilvás területén zajló II. világháborús eseményekr?l sokat beszéltek a helyiek, az elhúzódó frontról, a szenvedésekr?l, áldozatokról.

Átfogóbb dolgozatot csupán Hollósy Jánostól olvastam a Tápiószelei Helytörténeti emlékkönyvben.

A szovjet hadseregr?l szemléletes leírást ad A második világháború képes krónikájában A. J. P. Tayor:

„A szovjet hadsereghez hasonlót addig még nem látott a modern hadviselés. Az élén elit alakulatok haladtak, amelyeket gyakran a „gárdahadosztály” névvel tiszteltek meg: a harckocsizók, a tüzérek, a rakétások magas szakképzettség?, gyakorlott katonák. Ha egyszer ?k véghezvitték az áttörést, a gyalogság kimeríthetetlen tömege vándorló barbár hordaként követte ?ket: rosszul kiképzett, gyakran fegyelmezetlen népség, amely „helyszíni beszerzésb?l” élt. (…) Ezek a katonák lemészárolták a német gyalogságot, kifosztották az útjukba es? falvakat-városokat, és meger?szakolták az asszonyokat. Igazi ágyútöltelékek voltak. (…) A gyalogság után még egy elit fegyvernem jött: a katonai rend?rség, amely helyreállította a rendet, teketóriázás nélkül agyonl?tte a súlyos b?nök elkövet?it, és újabb rohamokra hajtotta el?re a gyalogságot.”

Az el?nyomulás nem egyvonalban haladt el?re, egyes részek messze el?l jártak, más részek mély hátrányból küzdötték magukat mind el?bbre.

1944. október közepén még folytak a harcok Erdélyért, Debrecenért, néhány szovjet alakulat már elérte a Tiszát. Településünkhöz közeledve, a 409. szovjet hadosztály és a feltöltött 2. román hadsereg katonái nov. 3-án elérték Cegléd déli részét, Törtelt és az Abony-Cegléd közötti vasútvonalat. Estig megszállták a Besenyszög-Abony, Pokoltanya megálló, Észak-Tápiószele-Újföld közepe, a Kláratelepi sz?l?k keleti széle, az Ábrahámtelki erd? keleti rész vonalát, délr?l pedig a Halesz határához közeli csatorna partjáig jutottak.

November 4-5-én Friesser német vezérezredes két páncélos hadosztálya Albertirsa térségéb?l Örkény irányába támadást indított, ennek elhárítására átcsoportosították a szovjet er?ket, leállítva a Tápiószele elleni támadást.

Emiatt a mai Újszilvás területén egy hétig állt a front.

A keskeny d?l?utak nem választották el határozottan a küzd?k véd?állását. A Telepi erd? szélén lövészárok, északi részén egész a Lapuerd?ig aknamez?.

Míg a front egy hete állt az említett vonalon, nov. 10-re az 53. hadsereg elérte a Tiszát, majd átkelt rajta.

November 11. szombati napra esett.

7 óra 35-kor megkezd?dött a támadás. A tüzérek a Kapitánytanya irányából gyors t?zcsapások alá vették a távolabbi célpontokat: Klára-telepi pince, Ábrahámtelki uradalom, az erd? nyugati fele, újföldi tanyák, utak. A húsz percig tartó dübörgés alatt a helység megrémült lakói rettegve húzódtak óvóhelyre, pincébe. A gyalogsági fegyverek összefügg? zakatolása, aknarobbanások még délig jelezték: nem múlt el a veszély!

Az ötven-száz f?s harccsoportok az udvarokat, utakat figyelmen kívül hagyva, egymással párhuzamosan haladva, kelet-nyugati irányba haladtak el?re. A terepet párhuzamos szeletenként, hézagmentesen fésülték át.

A bekerítés során a saját aknamez?jükre szorított németek a Telepi erd? szélér?l megpróbáltak kitörni a mai temet?nél álló, azóta széthordott homokdomb felé. A szovjet-román támadók egyszer?en levadászták ?ket.

A csatározásokban ötszáz ember eshetett el. Túlnyomó többségben orosz és román katonák, és mintegy száz-száz magyar és német. Sokan haltak meg az elhagyott vagy kil?tt, de fel nem robbant lövedékek miatt.

A tömegsírokat kés?bb feltárták, a maradványokat elvitték, és több magányos sírra bukkantak a kés?bbi id?k során.”

Kis hídhoz érünk. Kiszáradt folyómeder. Fuit úr kérd?n néz rám.

� Az Ilike, nem?

ââ?â?¬ Az volna. Gyerekkoromban még „élt”, folyt benne víz, a vízben halak… Nemrég emlékeztetett Cs?ke mama: Négy-öt éve ásatások folytak itt.

ââ?â?¬ És? ââ?â?¬ Felvillanyozódva vártam a folytatást. Mire ?:

ââ?â?¬ Kérdezd meg a polgármestert!

Válasz ez? Fuit úr fejét ingatja. De azután felcsillan a szeme:

ââ?â?¬ Itt jobbról: a Nagy Paskom.

ââ?â?¬ A d?l?nevekkel hadilábon állok. Azt hiszem, nemcsak én…

ââ?â?¬ Következik: Homokalja d?l?. Új major. A szelei úton túl a lakott részek: Harang-, Kereszt-, Jeges d?l?.

ââ?â?¬ Igen ââ?â?¬ mondom kényszeredetten. ââ?â?¬ Diófánkról sokszor néztem Pokoltanya felé, festegetve a betyárvilág legendáját. Ha okkal, ok nélkül megharagudtak az égiek és eleredt az es?, az uradalmi majorban termett e táj akkori, igazi ura: Zöldág Jóska. Azért mondom, igazi ura, mert mint a tenyerét úgy kellett ismernie ezt az akkor még szittyós, zsombékos, nádas térséget! És tíz-tizenkét betyárlegény vele! B? óra elteltével birkahús rotyogott a bográcsban. Amíg az önkéntes hajléktalanok odabent falatoztak, italoztak, kint, a villám hasogatta, es?függönyös sötétségben két emberük ?rködött. Félt ám a betyároktól a pokoli, györgyei, jegesi nép! „Ne tudj, ne láss!” volt a betyárok parancsa. Ha valaki italos fejjel vagy vérdíj reményében megfeledkezett err?l a parancsról, azt mindörökre elnyelte a zsombékos mocsár… Csoda, hogy le nem estem a fáról!

Kérdezek: ââ?â?¬ Nem hiányzik valami közvetlenül az árkon odaát?

Új ismer?söm összevont szemöldökkel figyel. Rövidesen:

ââ?â?¬ A kisvasút! A „kutyakocsi”! Nem látom a sínpárt. A terményeket szállította, s néhány utazót Györgyére… Ló vontatta.

ââ?â?¬ Kés?bb kismozdony. A kedves emlék? Bolyhos Laci bácsi vezette…

(folyt.)