A szigetről előadott lendületes, vidám élménybeszámolójával olyan sikert aratott új ismerősei körében, hogy egy házaspár és a nő fia is csatlakozott hozzájuk. Az utazási irodában augusztusra — a megszokottnál hosszabb időre — két hétre foglaltak szállást, hogy a pihenés is biztosítva legyen.
Ezután már minden ment, mint a karikacsapás. A nyarat végigdolgozta, s amikor eljött az utazás időpontja megnyugodva vette tudomásul, hogy nem kell majd görcsölnie, fel fér–e a repülőgépre, mint egykor a malév-szabadjeggyel. Igaz, hogy a jegyek árát megfizettette vele a légitársaság, de ezért a különjáraton előre lefoglalt helyeken utazhattak.
Ádám másfél éve vált el a feleségétől, egy esztendeje költözött külön, azzal a szilárd elhatározással, hogy minél előbb egy élettársat, egy új családot kell találnia. Meg is tett ezért mindent, keresett kitartóan, mégis a véletlen, pont a költözés hozta össze ezzel a kedves nővel, aki ha külsejében nem is, de figyelmességével, szelídségével igen hasonlított volt feleségére.
Az eladott közös lakás ráeső részéből vett egy Pest közeli kis házat. Itt kezdtek együtt élni, majd felköltöztek társa lakásába, Budára, ő pedig eladta a nevén lévő ingatlant és megvette régi álmát, a piros Alfa Romeo 156-ot.
Élvezte, hogy van elég pénze, övé a világ, és úgy látta lassan összeáll körülötte egy család is. A saját gyerekei már önállóak, ha pedig segítségre szorulnak, ott az anyjuk! — nyugtatta meg magát. Neki most az a legfontosabb, hogy megtalálja azt az új közeget, ahol felnéznek rá, tisztelik, s ezért képes is volt mindent megtenni. Sokat dolgozott, jól keresett, utazásokat tervezett — mindezzel ámulatba ejtve új társát.
Éva! Őneki nehezebb, mert vele maradtak a gyerekek — hullámzottak gondolatai a család körül, de aztán hamar tovább lépett. Mindig is a felesége törődött többet velük. Különben is… kész, vége! Menjen mindenki a maga útján.
*
Szép repülőútjuk volt, és amikor késő este megérkeztek Málta nemzetközi repülőterére, a Luqa Airportra, pontosan az általa előre beharangozottak szerinti, forró meleg levegő fújt az arcukba. Megérezve a társaság figyelmét és a szabadság örömét ─ amúgy is napbarnított arcát a szél felé fordította, boldogan élvezve a forró levegő áramlását. Jól érezte magát, rég nem érzett öntudatot ébresztett fel benne az őt követő nő és hozzátartozói társasága. A turistacsoport tagjai lesték szavát; hamar elterjedt, hogy már nem először jár itt.
Panorámás autóbusz vitte őket szálláshelyükre. Megkapták szobáikat a szép sokmedencés hotel első emeletén, kilátással a tengerre. Még egy könnyű vacsorára is megvendégelte őket az utazási iroda, majd az élményektől és a sok beszédtől elbágyadva a többiek nyugovóra tértek, de az ő szemére csak nem akart jönni az álom. Legszívesebben lement volna, járni a tengerpartot, mint ahogy utoljára tették, amikor itt voltak a családdal, hogy ismét beszívja ennek a mediterrán országnak az illatát.
Sétált föl-alá a csöppnyi erkélyen, mint a ketrecbe zárt oroszlán, majd egy pohár vörösbor társaságában kényelmesen hátradőlt a napozóágy puha párnáin. Beleszippantott a késő éjjel még mindig forró, a tenger felöl néha jólesően borzongató éjszakai levegőbe. Szemlélte a szemközti sétányon napbarnítottan sétáló turistákat és erőteljesen próbálta felidézni az irigylésre méltóan jó előadó, Juhász Árpád geológus Máltáról elmondott, komoly történelmi ismeretekkel tűzdelt szavait. Ő volt az, aki előzőleg végigkalauzolta őket a szigeten, és nagy tájékozottsággal, komoly tárgyi tudással mesélt a történelem régmúlt századairól — ráadásul, hogy a lankadó figyelmet felkeltse — igen humorosan.
Nagy elismerést aratott Éva és a három gyerek előtt. Nem lehet probléma, emlékszik még, csak fel kell idéznie… Csak fel kell idéznie…
*
… Ez a sziget a civilizációk olvasztótégelye. Történelme messzi évezredekre nyúlik vissza, már időszámításunk előtt 5200 körül éltek itt emberek.
Azt mondják, hogy aki a történelem izgalmas, romantikus századait szereti, aki az építészet szerelmese az Máltát is szeretni fogja. Ha valaki szereti a szép katedrálisokat, templomokat, erődöket, hatalmas ágyúkat, lovagi páncélokat, esetleg még Caravaggio eredeti festményeire is kíváncsi ─ az talál itt bőven látnivalót.
1530-ban érkeztek a szigetre a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend — mai nevén Máltai Lovagrend — Rodoszról elűzött tagjai, és telepedtek le végleg. Fővárosát La Valettát a nagy török veszedelem után alapították a johannita lovagok, s a máltai lovagrend nagymesterének nevét viselve, a kereszténység egy előretolt bástyája lett. Az alapítás után a lovagok első dolga az volt, hogy a várost hatalmas fallal vegyék körül, megerősítendő az újabb török támadás ellen. Nagy erődrendszerrel körbevett félszigeten fekszik és az UNESCO világörökség részét képezi.
A Földközi tenger közepén lévő, semleges kis sziget időszámításunk kezdetétől nagy hadjáratok középpontjába került. Napóleon azért foglalta el, hogy az Egyiptom felé tartó francia flottájának vízkészletét itt pótolja, majd az angolok vették birtokba, tengeri flottatámaszponttá fejlesztve Valettát. Az első világháborúban valóságos „kórházváros” volt, a másodikban a sorozatos olasz és német bombatámadások nem kímélték szép épületeit, szabályos utcáit. Az 1800-as években a sziget brit gyarmat lett, 1964-ben vált önálló álammá. A máltaiak jellegzetes arabos torokhangon megszólaló nyelvet használnak, sokan beszélnek folyékonyan olaszul és hivatalos nyelvük az angol is.
Csodálatos álom először meglátni Valettát. Egy hatszáz méter magas sziklán, az északi tengerparton épült, melynek tetejéről szinte uralkodik a kikötőn, Európa talán legszebb természetes kikötőjén, ahol nagy tengerjáró hajók horgonyoznak.
Mintha vonalzóval tervezték volna. Utcái párhuzamosan futnak. Az egész építmény átgondolt, szépséggel párosuló praktikumot sugall. A sziget kőben gazdag — ez elsősorban a házakon látszik, amik valami egészen gyönyörű hatást keltő aranyszínű terméskőből épültek. Mesés óvárossal rendelkezik, hangulatos, keskeny, a tenger felé lejtő, macskaköves utcákkal, melyek legtöbbjének végén megcsillan a kék víz. Színes, festett faerkélyein szinte mindenütt egy-két kalickába zárt madár díszeleg — szórakoztatva az utca emberét. Vasárnap a város közepén nagy látványosság a madárpiac. A kapuk előtt valettaiak trécselnek, s a csipkeverő asszonyok boszorkányosan gyors ujjakkal készítik a szebbnél szebb csipkekölteményeket. Kedvesek, szívesen beszélgetnek. Ez a városrész utcára néző boltjaival, sürgés-forgásával keleti városokra emlékeztet.
Érdemes tovább menni az apróbb szigetekre, melyek jórészt lakatlanok, de leginkább Málta hét apróbb szigete közül Gozora, ahol a végbement kulturális fejlődés tanúja Ġgantija hatalmas neolitikus templomromja, a világ legrégebbi szabadon álló emberi építménye, amely valamikor Kr.e.3600 és 3000 között épült.
Vasút nincs, baloldali a közlekedés, s a látogatónak élmény számba menő — többségében angol gyártmányú veterán — Leyland autóbuszok járnak a városok között, gazdagon dekorálva sárga piros díszítéssel. Utazás közben látszik a száraz, sziklás, gyér növényzetű táj, amit felfrissítenek az olíva-, leander- és eukaliptusz-ültetvények. Keskeny, teraszosan művelt sovány földek, s olyan kertek vannak, melyeket kőrakások „szárítófalak” közé szorítottak a szél miatt. Kecskék, birkák, igavonásra használt szamarak legelésznek a száraz legelőkön; a szántóföldeken szélkerekek emelik ki a vizet a mély ciszternákból. Nagy érték a víz, minden cseppjét gyűjtik, vezetékeken juttatják el a földekre. Mindezt ellensúlyozza a szigetet körül ölelő azúrkék víztükör, s az illat… ennek az országnak a mediterrán illata.
*
Kanyargós úton jutottak le a tengerpartra. A víz felöl bőrükre tapadó sós levegőt fújt a szél, a sétányt szegélyező éttermekből ínycsiklandozó sültek szaga áradt. Hatalmas autók parkoltak az út mentén, lehúzott tetőkkel, nyitott ajtókkal, sugallva, hogy nagy a közbiztonság. Leültek az egyik étterem teraszán, pizzát rendeltek, majd nézve a forgatagot hűsítették magukat sörrel, üdítővel.
A sós tenger illata elemi erővel hatolt az orrukba. Aztán jött a másnap és ott kezdték az ismerkedést a Földközi-tengerrel, a magas sziklák alatti kis öbölben. Apály lévén messzire bemerészkedtek a nagy sziklákig, ahonnan a három fiú hatalmas fejeseket ugrott a mély tengerbe. Jól úsznak — tudták, de azért izgatottan nézték, hogy mindegyik biztonságban felér–e a felszínre? Élvezték a hancúrozást, gumimatracokra hasaltak ─ a vízben messzire lubickolva — majd óvatosan a szúrós, sziklás kövek között lehevertek a parton, nézték a hullámzó tengert és távolban a kék, piros, sárga kis halászhajókat, amiket az erkélyről figyeltek kora reggel, amikor kihajóztak a halászok.
A parton — nyakig fekete ruhában — asszonyok fürdőztek sok gyerekkel, és szokatlanul komor fürdőruhájuk ellenére maguk is gyermekek módján énekelve, játszadozva. Apróságokra felügyelő apácák toltak babakocsit velük szembe, majd a félmeztelen fürdőzés ellen tiltakozó tüntetők nyomtak szórólapokat a kezükbe.
Máltán sok a pap, az apáca, vagy szerzetes. Elítélik a házasság előtti együttélést. Tilos a válás.
A máltaiak a katolikus egyház jelentős befolyása miatt szigorú, konzervatív erkölcsi szabályok szerint élnek. Az egyházi kegyhelyek csak megfelelő ruházatban látogathatók. Nincs naturizmus, nyilvános strandokon nem engedélyezett a topless.
Dél körül, szalmakalapban, pólóban — védekezve az erős napsugaraktól —, a sziklás, köves parton araszoltak, kagylókat, csigákat keresve a szálláshelyükre. Ekkor már olyan forróság volt, hogy a fürdőzést értelmesnek látszott ebéddel és kis pihenéssel megszakítani.
*
Égető szúrást érzett a homlokán! — Igen, az erős napfény, itt a tengerparton! Ó, a kalap! — és megszokott mozdulattal keresett a napozóágy alatt…, de homok helyett az átforrósodott márványlapot simította kezével. Megrázkódott, lassan jutott el a tudatáig, hogy este elaludt az erkélyen, és a korareggeli erős napfény szinte elviselhetetlen fénye ébresztette fel. Szédelegve kereste az alig ismert apartman fürdőszobáját, s felváltva folyatta magára a vezetékekből oly nehezen meginduló meleg-, majd hidegvizet — ébresztő gyanánt.
Minden erejére szükség volt ahhoz, hogy visszatérjen a jelenbe — a valószínűleg más élményeket hozó nyaralás első napjához. Két hét van még hátra a szabadságból! Jó hangulat, kellemes társaság, élmények várnak rá, amelyben ő lesz a hangadó, s ha nem hagyja el közismerten magával ragadó beszélőképessége, humora; elvarázsolja a körülötte lévőket. Érdekfeszítően, okosan, hasonlóképp, mint több évvel ezelőtt Juhász Árpád tette — a történelmi és földtani eseményeknek oly elkápráztató tudással birtokában lévő, geológus.
Csak egy kicsit koncentrálnia kell és nagy elismerést fog aratni a Nő és három turistatársuk — talán az egész csoport — előtt. Igen… Csak egy kicsit kell koncentrálnia…
http://www.youtube.com/watch?v=94Q-kyh4mf0
Legutóbbi módosítás: 2012.02.20. @ 17:31 :: Király Valéria
