Mintha nem is mennék, pontosan úgy járok,
kitaposott kellék mellettem az árok.
Nem több, amit látok, annál, amit érzek,
bimbózó virágot tapsolnak a méhek.
Pásztázom a tájat, völgy az égi tekn?,
angyalszárnyat áztat benne a teremt?.
Júdás csókol engem, nyelve matrózhurok,
beleakad lelkem, ez a magzatburok.
Kitárom a karom, szirtre lépek bátran,
magamra próbálom frissen mosott szárnyam.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.28. @ 06:00 :: Kőmüves Klára
