Lehet, hogy a borúsabb napokon sokat ülök a gép el?tt,
de attól nem vagyok a világhálót kényszeresen élvez?,
hiszen ma már ablakot nyitottam a tavasznak is – na, jó,
a szomszéd ravasznak címez, mert azt hiszi, ?t figyelem,
amikor a friss leveg?t beengedem, hogy szökjön már az
orromba, mássza meg a polcokat, még a kettes szekrény
ajtaját is kitárom, szagolgassa csak kedvére az új ruháimat.
Ennyi egy félreértés. Ácsorog a patak túlsó oldalán és azt
gondolja, távcs?vel figyelem talán. Közben rá se hederítek,
mit nekem egy unatkozó cifrázott világa?! Van nekem
annál százszor is jobb dolgom, átsétálok a nagyszobába.
Kinyitok ott is mindent, ajtót és ablakot, még a szívem is
kitárom, csak élvezze nyugodtan ezt az áldott, jó napot.
S, na lám, bement a néne, megunta tán a fülelést. Korrekt
meglátás, ma valóban nem hívott senki még. A frissesség
bent, én már az árokparton állok, felvettem a legmelegebb
télikabátot. A térer? vacakol, de nekem valakivel meg kell
osztanom, hogyan figyeltem én a nénét s hittem róla, hogy
? engem figyel, pedig csak napok óta egy kis fakeresztet
igazgatott a földben, ahová elpusztult macskáját temette el.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.22. @ 05:57 :: Kőmüves Klára
