Kőmüves Klára : – Szellőztetett bocsánat –

Nyomtatás

Lehet, hogy a borúsabb napokon sokat ülök a gép el?tt, 
de attól nem vagyok a világhálót kényszeresen élvez?, 
hiszen ma már ablakot nyitottam a tavasznak is – na, jó, 
a szomszéd ravasznak címez, mert azt hiszi, ?t figyelem, 
amikor a friss leveg?t beengedem, hogy szökjön már az 
orromba, mássza meg a polcokat, még a kettes szekrény 
ajtaját is kitárom, szagolgassa csak kedvére az új ruháimat. 
Ennyi egy félreértés. Ácsorog a patak túlsó oldalán és azt 
gondolja, távcs?vel figyelem talán. Közben rá se hederítek, 
mit nekem egy unatkozó cifrázott világa?! Van nekem 
annál százszor is jobb dolgom, átsétálok a nagyszobába. 
Kinyitok ott is mindent, ajtót és ablakot, még a szívem is 
kitárom, csak élvezze nyugodtan ezt az áldott, jó napot. 
S, na lám, bement a néne, megunta tán a fülelést. Korrekt 
meglátás, ma valóban nem hívott senki még. A frissesség 
bent, én már az árokparton állok, felvettem a legmelegebb 
télikabátot. A térer? vacakol, de nekem valakivel meg kell 
osztanom, hogyan figyeltem én a nénét s hittem róla, hogy 
? engem figyel, pedig csak napok óta egy kis fakeresztet 
igazgatott a földben, ahová elpusztult macskáját temette el.