A móló végén bizonnyal a bolond angol n?, aki fest –
éjjel, mert senkit?l nem fél, ki is zavarná, tengerészek
elkerülik, mert nem jó az istenivel találkozni éjjel,
és mi más az ?rült, aki fest, éjjel, amikor színek alig;
bár a telihold megsegíti, amikor szembeáll a tengerrel,
és fölsejlik fehér ruhája, széles kalapja a móló végén.
Óceán elibe tartja a vásznát, víz és ég sötétje közt
óvatosan meghúzza a horizontot, amit át is fest azonnal,
mert elhiszi a változást, a morajlásra habokat vél,
megtámasztja magát az id? fel?l, és ecsetel a sötétben.
Másnap mi sem látszik a kép helyén mint szürke,
ami elfedi a lelkesedést; bár ha ért? szem nézi,
fölfedezi rajta a bolond angol n? arcképét, mert
bárhova állítja is vásznát – végül is önmagát festi.
Ma éjjel megnéztem óvatosan, meg ne zavarjam,
bár szóba se akartam elegyedni véle, csak úgy,
arra jártam a móló legvégén, ahol a n? mosolygott.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.08. @ 22:54 :: Petz György
