Bizonyos vagyok er?mben, egyre inkább,
mivel mindenütt a hullást látom, a szétesést,
de ami odabent már lezajlott – der?s szemmel
nézek kifelé. Minden napom szakasztott másik,
én is folyvást egy másik vagyok, türelmem kitart,
megláthatom-e magam valamikor. A múltkor is,
az Oradoures utcán egy padlásfényt néztem,
akár mások egy jászolt figyeltek egykor, vártam
embert. Sehol senki, égi gyász sírt es?t, örültem,
hozhattam volna erny?t, de úgyis mindjárt hazaérek.
Tenyeremet megtöröltem, vizsgáltam a vonalakat:
ma sem történt semmi velem, nem bírok ilyen
izgalmakat tovább, mi lesz, ha a f?szál szakad.
Én már megnéztem sós szemmel az óceán sós vizét,
hajóra kéne szállni, véltem akkor, mert egy dalt hallok,
amit a csillagok felé kell továbbadnom, de lent és fenn
egyaránt csillagok, és nyitott tenyeremet veri át fényük.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.06. @ 20:21 :: Petz György