Nem növekszik a távol,
s a fény sem számol hitvány éveket,
/ friss, ropogós érkezett /
elszunyókál a heves indulat is.
—
Lakat alá kerül minden borzalom,
csilingelő frázistól mentes dalom
hallgatom a feszes rétegek mögül,
mostanra nem kövül álhajsza egy-egy
szalmával tömött után,
és reggelente sem néz furán
a sarki bolhapiacos.
Fontos részletekre ámuló házak
mélyébe ülepszik az erkölcsös csend,
ki fortyog távol, s mi van épp’ odabent (!?)
gúzsba fonta az idő.
Néhány szeplő szépíttette arc
vetíti e Világot elő,
egy-két értetni sóvárgó
látnok ’habzsa’ csöppen a porba,
ma nem botol se pró, se kontra…
Legutóbbi módosítás: 2012.02.12. @ 18:52 :: Serfőző Attila
