Lázas álmaimban
bezárulnak mögöttem az ajtók,
dohos a levegő,
ködbe vesznek a fények.
A lépcső már nem hozzád vezet,
a kapaszkodókat rég
ellopták a bolyongó istenek.
Elindulok egy idegen úton,
körülöttem alaktalan felhők úsznak,
a világ csak silány valósága
a tegnapoknak.
Magánnyá torzul árnyékom,
feketearcú Góliátként
emelkedik fölém az éjszaka.
Csillagok mélybe repülését várom,
széttárom kezeim, kábít még a játék,
magasba repít, fent tart,
csak a zuhanást nem várja meg.
A jelen vonaglása egyre kínzóbb,
taszít, húz, szorít, hangjától fulladok,
ítélete szívem árkai közt matat.
Menekülnék, de még mindig
idebenn visszhangzol.
Hideg bérház dohos szaga jár át.
Magamra gombolom a mát. Fázom.
Velem lélegeznek a falak,
elrejtenek, félek rám omlanak,
… kilincstelen ajtó, vakablak,
talán soha nem is láttalak, csak
magam mellé hittem anya-illatodat.
Hallom ahogy sírnak a tengerek,
fájdalmasan roppannak ketté
az üveghegyek. Hazudtál.
Meghalt a remény, temeti a vád.
Kezemben lapát. Dobom a földet,
hajítom a rögöket,
zuhannak a szavak, a könnyek.
Keresztre kúsznak a lélekindák,
mint éhes vércsék vijjognak
a csend felett, széthordják
a megmaradt perceket.
Inak szakadnak, csontok törnek.
Vijjogok, csapkodok én is, éhes vagyok,
de elfelejtettem hova- repülni.
A horizonton innen és túl
napkeltétől napnyugtáig
még gyenge szirmokat bont a képzelet,
… szeret, nem szeret, ki kérdezi meg.
Széttört csillagok kapaszkodnak
a kavargó szélbe, szilánkok hullnak,
tavaszra vérzik a hajnal öle.
A világ peremén hangos álmokért
árulom bölcső-életem,
hol szívem csendre-hazudott
perceit csupaszra vetkőztetted.
Zuhog az éj valahol távol,
a film visszafele pereg,
…most érzem, mennyire tud fájni,
ha a csendek belülről karcolnak.
Fekete-fehér, kopott kópiák,
… arc, szem, száj, kéz, sóhaj.
Fogaid közt cipelted életem,
de kiejtettél a sárba,
az első világnyi rügyfakadáskor.
… arc, szem, száj, kéz, sírás, élet… halál.
Ennyi. Csapó. Felejtés.
Vágatlan filmkockák.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.29. @ 19:11 :: Szilágyi Hajni - Lumen