Azért, néha csodálkozom.
Mennyire meg lehetett csináltatni velem a jelent,
hogy az élet megrontóinak terveit végrehajtsam,
s el?zzem magam a megálmodtató szül?földr?l,
félreálljak. Új francia hazáig és túl Ugandáig.
Az álmatlanságba. Vadakhoz.
Nyugodt vagyok, európai nyugodt. Afrikainak
bolond. Ugandában nyaraló: tömény ember.
Nem bántanak, ajánlkozom a nemzeti
parkban kisebb munkára.
Sok a felemás kudarc, fehér vagyok,
túl fehér, túl akarom gondolni az üdülést.
A kudarc, mint gúny
a gúny, mint öröm: gátai az ernyedésnek.
Öröm nélkül nincs mély üresedés, nincs tanulás.
Öröm nélkül csak
verset lehet írni, egy büszke fényes narrátornak
aki könnyen siklik át
sírkövön és felh?mottón.
Neki könnyen összeérnek a mili?k.
Szalajka-völgy, Szajna-völgy, Gorilla szafari.
Churchill jól tudta ezt is,
Uganda a természeti világ mentsvára.
Az utazó, aki túl van meglep?déseken, félig hulla,
félig tánctermi széptev?. Ír egy naplót. Naplójában
tíz, tizenöt végállomás. Észrevétlenül változnak a
dolgok végállomássá, s?t utólag. Két napja, a
társadalom ordító hazugságait menedzsel?k
beszédét hallgatta, s ma Ugandában közös erd?n
osztoznak vele a vadak. S?t amerikai, francia, arab,
zsidó, német, a civilizáció menekültjei. Az utazók,
mint templomot járják a vadont.
És egy utazó beáll feketének, ha már született magyar,
és ha már volt francia, és már volt zsidó, tíz -féle arab,
örmény, cigány, most lesz ugandai, és eteti a vadat.
Mint gyerekkorában a Bükki szarvasetet?n.
Az álmatlanság, a halál el?lege. Szilvásváradra
temessék, világháborúkban, szabadságharcokban
halt ?seihez.
Vár rájuk a legvégs?, a legnehezebb háború:
a kommunikáció.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Szilvási István
