Nagymamámnak volt egy ollója. Ez még nem is lett volna olyan nagy csoda, hiszen minden valamire való nagymamának van ilyen varróeszköze a mindenes kosárkában. Hideg téli napokon a jó meleg szobában, leülve a duruzsoló kályha mellé javítgatja a család tagjainak ruháit, megstoppolja a kilyukadt zoknikat, harisnyákat. De bezzeg nyáron, amikor hétágra süt a Nap csak ritkán veszi a kezébe ezt a szerszámot, mert rengeteg munka várja kint a kertben.
Egyszer nála vendégeskedtem, és unalmamban belopóztam a szobába, ahol nagyanyám az egyik sarokban tartotta a mindenes kosárkáját. Kíváncsi voltam, milyen kincsek rejt?znek benne. Ezért óvatosan felemeltem és kutatni kezdtem a sok, érdekes tárgy között.
Nem kellett félnem, hogy nagymamám bejön, mert igen sok dolga volt a kertben. Mindent szép, kényelmesen megnézhettem, kezembe vehettem. Nem tudom, miért, de a kosárka alján lapult egy piros nyel? olló. Mindjárt az jutott eszembe, milyen jól lehet majd ezzel a vágóeszközzel játszani. Bizonyára éles, és még talán a szeget is elvágja.
Ez nagyon felizgatott. Szerettem volna gyakorlatban is kipróbálni. Mi lenne, ha kicsenném a szobából, és keresnék egy szeget, hogy saját szememmel is meggy?z?djek az olló élességér?l.
Nem sokat tétováztam, fogtam nagymamám szerszámját és elindultam szeget keresni. Nem volt nehéz, mert az udvar hátsó félében mindenféle lécek, fadarabok hevertek arra várva, hogy nagypapám összeaprítja ?ket télire. Az els? kezem ügyébe kerül? lécben volt egy jókora szeg, és én mindjárt fogtam az ollót a kísérlet elvégzése céljából. Úgy okoskodtam, ha elégé éles, akkor azonnal elvágja. Sajnos csalódnom kellett, mert bármennyire is er?lködtem az olló nem tudta elvágni a vasat, s?t egy id? után, mintha a két vágólap kissé nehézkesen csúszott volna el egymás mellett. Igazából nem nagyon érdekelt a dolog, és siettem visszavinni az ollót a helyére, még miel?tt nagymamám észreveszi, hogy mit tettem.
Minden gond nélkül sikerült visszacsempésznem a mindenes kosárkába, és azt hittem ezzel minden a legnagyobb rendjén van.
Sajnos valamit kihagytam a számításból. Igaz, nagymamám a nyári hónapokban csak ritkán szokott varrogatni, de most nagypapámnak kiszakadt a nadrágjának az ülepe, és sürg?sen meg kellett javítani.
Szegény jó nagymamám, mit sem sejtett, hogy valaki kicsorbította ollójának az élét, estefelé a tornácon nekilátott a foltozásnak. Nagy volt a lyuk, ezért egy hasonló anyaggal kellett pótolni. Egy régi nadrágból szeretett volna egy foltnak valót kivágni. Ez a m?velet rendes körülmények között csak pár pillanatig tartott volna, de egy életlen ollóval maga a kínszenvedés volt. Sehogy sem akart rendesen vágni a szerszám. Csak er?lködött és cibálta az anyagot.
ââ?â?¬ Mi történt ezzel az ollóval? ââ?â?¬ kérdezte el?ször önmagától nagymamám, majd kérd?en rám nézett. ââ?â?¬ Múltkor, amikor az ünnepl?s sötétkék nadrágodat hajtottam fel, akkor még úgy vágott, mint a borotva. Nézze meg az ember, ki van csorbulva az éle. Ezzel valaki fémet vágott.
ââ?â?¬ Nem én voltam ââ?â?¬ füllentettem gyorsan, hogy a gyanút minél el?bb elhessegessem magamról. ââ?â?¬ Nagymama, ma délután, amikor éppen elhaladtam a szoba el?tt, hallottam, mit mondott az olló.
ââ?â?¬ Igazán? ââ?â?¬ nézett rám csodálkozva nagymamám. ââ?â?¬ Hadd halljam, mit fecsegett össze–vissza ez a komisz olló?
Egy nagy leveg?t vettem, és megpróbáltam minél hihet?bbül el?adni az általam kitalált történetet:
ââ?â?¬ Az olló éppen beszélgetett a többi tárggyal a mindenes kosárkában, és azt mondta, hogy már nagyon unja az állandó robotot. Belefáradt a vég nélküli vágásokba. Fel fog lázadni, és többé nem vág. Még azt is mondta, hogy nagymama vegyen magának egy másik ollót, ha annyira vágni akar. Ezentúl pihenni fog, és ne próbáljon vele dolgoztatni.
Nagymamám elnevette magát, és mélyen a szemembe nézett:
ââ?â?¬ És ugye téged kért meg, hogy vágjál bele valami fémbe?
ââ?â?¬ Igen ââ?â?¬ dadogtam, mert rájöttem, hogy elszóltam magam, de már nem volt, mit tenni vállalni kellett a következményeket.
ââ?â?¬ Meg fogom büntetni ezt a lázadó, mihaszna jószágot. El?ször is, nagypapáddal megköszörültetem, de úgy, hogy elmegy a kedve a lázadástól. Te meg, hogy tanúja légy a b?nh?désének, megparancsolom: amíg újból nem lesz régi az éle, neked kelljen tekerni a köször?követ!
Annyit tudni kell, hogy abban az id?ben még nem volt elektromos köször?. Egy nagy köször?k? állt az udvar végében, és ha valaki használni akarta, egy embernek kemény munkával tekernie kellett megállás nélkül. Ez az ember most én voltam.
Bizony, bizony nagyon megbántam, amiért ezt a butaságot tettem az ollóval, mert nagypapám legalább egy fél óráig hajtatta velem a követ, ami úgy megizzasztott, hogy patakokban ömlött rólam a veríték. Ha csak egy kicsit is lazsálni próbáltam, nagypapám mindjárt rám ripakodott:
ââ?â?¬ Tekerd gyorsabban a követ, hogy a olló egy életre megtanulja; nem szabad lázadni!
Számomra nagy megkönnyebbülés volt, amikor az olló újból a régi lett, és úgy vágta a ruhát, hogy öröm volt nézni.
Soha többé nem kísérleteztem vele, hogy vajon elvágja-e a szeget?
(A kép az internetr?l való)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Apáti Kovács Béla
