Ugye még ti sem hallottatok olyan fazékról, amib?l soha nem fogy ki az étel? Pedig milyen jó lenne, ha minden szegény ember házacskájában lenne ilyen. Igaz még én sem találkoztam ilyen fazékkal, de öregapám hallott a hírér?l. Nekem is ? mesélt a csodafazékról.
Hajdanában nagyon, nagyon régen élt egy szegény asszony a fiával, Palkóval. Hiába robotoltak reggelt?l kés? estig, sokszor még a hideg vízre valót is alig keresték meg. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vagy talán még annál is szegényebbek.
Egyik nap így szólt a legény az anyjához:
ââ?â?¬ Édesanyám, nem bírom tovább ezt a szegénységet, elmegyek a nagyvilágba szerencsét próbálni, és addig nem jövök vissza, amíg módos ember nem lesz bel?lem.
Anyja megpróbálta lebeszélni.
ââ?â?¬ Ne menj fiam, a mifajtánk mindenhol csak szegény ember marad. Hiába mész bárhová, a pénz nem készít fészket a zsebedben. Jobban teszed, ha velem maradsz, és majdcsak eléldegélünk valahogy.
De Palkó nem hallgatott anyjára. Fogta a vándorbotját és nekiindult a nagyvilágnak. Üres volt a tarisznyája, hiszen mit is rakott volna bele, amikor semmi sem volt a kamrájukban. Az egerek is csak unatkozni jártak oda.
Szerencsére nyárvége volt, és az útmentén sok–sok vadkörtefa sorakozott. Palkó, ha megéhezett, akkor csak leszakított róluk néhányat és némileg enyhítette éhségét. Már éppen esteledett, és ideje volt megvacsorázni. Kinézett egy szép körtefát, amely roskadozott a mézédes gyümölcst?l. Palkó nem is kívánt ennél mennyeibb vacsorát magának. Azt gondolta jól teletömi a bend?jét vadkörtével, és a fa alatt álomra hajtja a fejét. Reggel, amikor majd a fán lakó madarak csicsergésükkel felébresztik, folytatja az útját. Éppen beleharapott az egyik szép körtébe, amikor egy apró nyulacska bújt el? valahonnan, és mondta a legénynek:
ââ?â?¬ Kérlek, nekem is adjál egy körtét!
ââ?â?¬ Nagyon szívesen ââ?â?¬ és már ugrott is, hogy leszakítson egyet a fa ágáról, de a nyulacska rákiáltott.
ââ?â?¬ Nem azt kérem. Másszál fel a fa csúcsába, és a legfels? ágon találsz egy aranylón sárgálló körtét! Azt szakítsd le nekem!
Palkó nem értette a fura kérést, de mivelhogy jóravaló fiú volt, teljesítette a kicsi állat kívánságát. Felmászott a fa csúcsába, és leszakította a kiszemelt vadkörtét.
A nyulacska elégedetten rágcsálta a mézédes gyümölcsöt, majd amikor elfogyasztotta, mondta a legénynek:
ââ?â?¬ Amiért ilyen jó voltál hozzám, én is adok neked valamit. Tessék itt ez a fazék. Tedd el, mert jó lehet valamikor!
Palkó ránézett az ajándékra, és majdnem elnevette magát, mert a fazék ütött-kopott volt. Talán még az anyja is, már rég kidobta volna. De nem akarta a nyulacskát megsérteni, és ill?en megköszönve átvette. Úgy gondolta, hogy majd, ha a városba ér, odaadja egy ócskásnak.
Ahogyan jött a nyulacska, úgy el is t?nt. A legény leheveredett a körtefa alá, és reggelig fel sem ébredt.
Amikor a közeli faluban a kakasok kukorékolni kezdtek, felkerekedett, és egész nap ment, szinte megállás nélkül. Estére egy nagy városba ért. Sajnos itt már nem talált vadkörtefát, és így kénytelen volt betérni egy fogadóba, hátha a fogadós megszánja, és ad neki szállást és vacsorát.
Palkó nem tudta, hogy a fogadós egy nagyon zsugori ember. Aki nem tudott fizetni, azt kihajította, és még a városból is elkergette.
Amint a legény belépett mindjárt azzal fogadta, hogy van-e pénze vagy valami vagyona, amivel fizetni tud. Sajnos Palkónak nem volt semmije, és így már majdnem ?t is kihajította, de egy öregember, aki az ajtó melletti asztalnál eszegetett mondta:
ââ?â?¬ Gyere ide fiam, úgysem bírom megenni a vacsorám, a maradékot beleteszem a fazekadba. Fogyaszd el jó étvággyal!
Odavitte az öregemberhez a fazekát, és az beleöntötte a kevéske maradékot. Valójában alig volt valami az alján, de Palkó ennek is nagyon örült, mert már nagyon unta a sok körtét, és farkaséhes volt.
Kiment a fogadó elé, és a kispadon enni kezdte a vacsoráját. Ette–ette, de a fazékból nem akart elfogyni az ennivaló. Egymásután húzta ki bel?le a hatalmas csirkecombokat és ízletes rántott húsokat. Ezt látván igencsak elcsodálkozott, mert úgy emlékezett, hogy az öregember kevéske krumplit némi húscafatot öntött a fazekába, de most meg annyi finomság van benne, hogy nem bírja megenni. Hiába evett szaporán az ennivaló nem fogyott ki bel?le, s?t egyre több lett benne. Végül már az oldalán lógott a hurka és kolbász, meg mindenféle csábító nyalánkság.
Ezt a fogadós is látta, mert amikor kinézett az ablakon, hogy a legény eltakarodott e a háza el?l, meglep?dve látta, hogy milyen kincs van a kikergetett vendég birtokában. Mindjárt szólt a feleségének:
ââ?â?¬ Asszony, gyere csak ide! Nézd milyen csodafazeka van ennek a mihaszna legénynek. Nekünk is jó lenne ilyen.
ââ?â?¬ Hívd be, és legyél hozzá kedves! Kínáld tüzes vörösborral, amibe én majd altatót keverek, amit?l elalszik, és amíg alszik megszerezzük a fazekat ââ?â?¬ javasolta a felesége.
Tetszett az ötlet a fogadósnak, azonnal kisietett az utcára.
ââ?â?¬ Látom, uraságod elköltötte a vacsoráját, és jóllakott. Bizonyára most szívesen meginna egy kupa bort ââ?â?¬ mondta hízelegve a fogadós.
Palkó mit sem sejtve elfogadta az ajánlatot, a fogadóban egy húzásra megitta az el?re odakészített kupa bort. Annyira ízlett neki, hogy még egy másodikat is kért. Abba is tett a fogadós felesége altatót. Ett?l a legény úgy elaludt, mint a bunda. Három napig fel sem ébredt. Ezalatt ellopták a csodafazekat és jól eldugták. Amikor Palkó felébredt, mindjárt kereste, de sehol sem találta.
ââ?â?¬ Fogadós uram ââ?â?¬ kérdezte kétsége beesve ââ?â?¬ nem láttak itt egy ócska fazekat?
ââ?â?¬ Nem ââ?â?¬ válaszolta mérgesen a fogadós. ââ?â?¬ Azonnal t?nj el innen, mert a zsandárokkal vitetlek el! Úgy berúgtál, hogy három napig egyfolytában aludtál. Ki látott ilyen részeges legényt, aki ha berúg, akkor napokig nem tud magáról, és ha felébred, akkor meg össze–vissza beszél.
Szegény Palkó hiába könyörgött, hogy segítsék megkeresni a fazekát, a fogadós úgy kihajította, hogy lába sem érte a földet. Végül már maga is azt hitte, hogy csak álmodta az egészet.
Szomorúan kezébe vette a vándorbotját, és ment tovább, hogy szerencsét próbálhasson valahol.
Újból az országúton baktatott, és ebédre megint vadkörte jutott, de vacsorára sem számíthatott jobbra. Egyszer csak váratlanul jött vele szembe a nyulacska.
ââ?â?¬ Ugye elveszítetted a csodafazekat? ââ?â?¬ kérdezte, mint aki mindent tud.
ââ?â?¬ Igen ââ?â?¬ vallotta be a legény. ââ?â?¬ Csak azt nem tudom hol?
ââ?â?¬ Figyelj rám te legény! A fazekat nem veszítetted el, hanem ellopták t?led. Ugye, amikor a fogadóban voltál, ott megkínáltak vörösborral? Abba a fogadós felesége altatót csempészett, és amíg aludtál ellopták.
Palkó igazat adott a nyulacskának, mert már maga is tisztán látta, hogy így történhetett. De mit lehet tenni ezek után? Sajnos nem tudta a választ. Most is a tapsifüles sietett a segítségére.
ââ?â?¬ Menj vissza a fogadóba! ââ?â?¬ mondta. ââ?â?¬ Hamarosan arra fog menni a király a népes kíséretével. A fogadós mézesmázos szavaival beinvitálja az úri népséget, hogy megvendégelje ?ket. A fazekadat teszi le majd az asztalf?re, azt remélvén, hogy megint mindenféle finomság kerül el? bel?le. Te akkor menj oda, és kiáltsd el magad, hogy a fogadós ellopta a fazekadat, amelyben egy viperádat tartottad. Vigyázzon a fenség, mert a fogadós halálra akarja maratni a kígyóval!
A legény nem nagyon hitt a barátjának, de az addig–addig unszolta, míg végül hallgatott rá és visszament.
Alighogy megérkezett a falu vásott kölykei lélekszakadva szaladtak a fogadóshoz,és egymást túlkiabálva mondták:
ââ?â?¬ Jön a király! Jön a király!
A fogadós azonnal kirohant az utcára, és várta a díszes sereget. Nem sokáig kellett ott álldogálnia, mert hamarosan felt?nt a király aranyhintaja, amit kilenc gyönyör? paripa húzott.
Amikor közelébe ért a hintó, a fogadós mindjárt felajánlotta a koronás f?nek, hogy szívesen vendégül látja népes kíséretével. Olyan felejthetetlen ebédet rittyent nekik, hogy megnyalják, mind a tíz ujjukat.
A királynak tetszett a meghívás, mert már régóta úton voltak. Jól jött egy kis pihen?, és a gyomruk is korgott az éhségt?l.
Helyet foglaltak a hosszú asztal körül a fogadóban, és várták az ebédet. Jött is a fogadós és az ütött–kopott fazékban hozta is az ennivalót. Mindenki nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta. Azt gondolták, hogy a fogadós gúnyt akar ?zni a királyból, és ezért a hoppmester mérgesen megkérdezte:
ââ?â?¬ Hogy merészeled ezt a kopott fazekat a királyi fenség elé lerakni?
De még miel?tt válaszolni tudott volna, Palkó is belépett a helyiségbe és hangosan elkiáltotta magát:
ââ?â?¬ A fogadós ellopta a fazekamat, amelyben a viperámat tartottam. Vigyázzon fenség, mert a fogadós halálra akarja maratni a kígyóval!
A király, és a fogadóban mindenki megrettent, és ijedten elhúzódott a fazéktól. Szerencsére jelen volt egy kígyókhoz ért? ember, aki ellen?rizte Palkó állítását.
ââ?â?¬ Fenséges királyom, a legény igazat beszélt. Valóban a fazékban egy igen veszélyes kígyó van. Ha fenséged belenyúlt volna, akkor most már a mennyország fényes tróntermében üldögélhetne. Köszönet ennek a becsületes legénynek, hogy figyelmeztetett bennünket!
A király ereiben megh?lt a vér ezt látván és hallván. Mindjárt intézkedett, hogy a fogadóst csukják le, és szállítsák a vára tömlöcébe, ahol élete végéig raboskodnia kell. A legény kapja vissza a fazekát kígyójával együtt. Amiért ilyen bátor és becsületes volt, jutalmul a király odaajándékozta neki a fogadót.
Így lett Palkóból fogadós.
Édesanyját hamarosan idehozatta, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. A csodafazék ellátta ?ket finom eledellel, minek híre messze földre eljutott, és mindenki itt akart étkezni.
Ha egyszer ti is errefelé jártok térjetek be ebbe a fogadóba, és kérjétek meg Palkót, hogy mutassa meg nektek ezt a csodafazekat!
(A kép az internetr?l való)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Apáti Kovács Béla
