Apáti Kovács Béla : Mesélő magyar várak – Sümegi remete

Nyomtatás

Közel a sümegi várhoz élt egy remete. Egy földbe vájt odúban lakott. Soha senkivel nem beszélt. Ha valaki közelített lakhelyéhez, akkor mindig visszahúzódott, és addig ki sem dugta az orrát, míg az illet? el nem ment a környékr?l. Az emberek azt tartották róla, hogy szegényke megháborodott.

Pedig nem volt mindig ilyen emberkerül?. A régi öregek talán még emlékeznek egy jókép? lovászfiúra, aki fent élt a várban. Egyszer díszes úri népség érkezett pompás hintókkal. A vár kapitánya finom ételekkel és balatoni borokkal várta a vendégeket, akik amint megérkeztek, neki is láttak, hogy elfogyasszák az estebédet. A lovászfiúnak megparancsolták, hogy vezesse a lovakat az istállóba és etesse meg ?ket.

Mindegyik lovat sorjában bevezette az istállóba, kivéve egy gyönyör? almásderest. Hiába is dirigálta befelé szép szóval és ostorral. Ez a ló megmakacsolta magát, és nagyokat nyerítve hátrafelé akkorát rúgott, hogy majdnem kirúgta a vár vastag k?falát.

A fiú erre olyan mérges lett, hogy legszívesebben szíjat hasított volna a ló hátából. Ezt látva a paripa így szólt a lovászfiúhoz:

—Idefigyelj, te fiú! Én nem vagyok ám akármilyen közönséges ló. Apám és anyám a csillagokban lakik. Pattanj föl a hátamra, és elvágtatok veled a tündérek országába!

—Még, hogy te csodaló vagy — nevette el magát a lovászfiú. — Gazdám megölne, ha vendégek lován nyargalásznék. Ajánlom, menj be azonnal az istállóba, mert megjárod!

Erre meg a ló egy nagyot nyerített, háromszor megrázta a sörényét, és egy csodálatos lány lett bel?le.

A lovászfiú majdnem hanyatt esett a meglepetést?l. Csak hebegett-habogott, nem tudott szóhoz jutni. A lány nevetve megkérdezte:

—Most már hiszel nekem?

—Hinni hiszek, csak azt nem értem, hogyan lettél ló, és mi ez a varázslat.

A lány leült az istállóban lév? kisszékre, és elmesélte a történetét:

—Tudod, réges-régen apám egy dúsgazdag keresked? volt. Annyi pénze volt, mint égen a csillag és réten a f?szál, de nem volt neki elég a sok pénz, mind többet akart. Éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan tudná a vagyonát gyarapítani. Mindenre képes volt, ha valami jó üzletet megszimatolt.

Egyik nap maga az ördög állított be hozzá. Arra kérte, hogy rengeteg pénz fejében adja el neki a lelkét. Apám hallani sem akart róla, de az ördög addig-addig gy?zködte, míg ráállt a boltra. Ellenben megegyeztek abban, ha apám mégis meggondolná magát, akkor némi kamatért visszakapja a lelkét. Sajnos szegény feje nem tudta, mire gondolt az ördög. Akkortájt lehettem hároméves, és ez a pokolfajzat kiszemelt magának. Ha majd apám visszakéri a lelkét, cserében engem kell kamatként nekiadni. Állítólag ezt egy kecske b?rére le is írták, de ezt apám nem olvasta el. Csak a szöveg aljára kanyarította a nevét.

Eleinte minden rendjén is ment. D?lt apámhoz a pénz, mint a pelyva. Reggelt?l estig csak az aranytallérokat számolgatta, de egyik nap hiányozni kezdett a lelke. Nem tudta, mi lehet a baja, mert akárhová is ment, sehol sem érezte jól magát. Id?vel már a csillogó aranytallérok sem tették boldoggá. Ahogyan múltak a napok, egyre soványabb lett. Körülbelül egy fél évnek kellett eltelnie, mire rájött, mindez a lelke elvesztése miatt van így. Ha nem akar elpusztulni, akkor vissza kell kérnie a lelkét. Kerül, amibe kerül — gondolta apám —, visszaszerzi a lelkét.

Szólította is az ördögöt, aki az els? hívó szóra megjelent.

—Miért hívattál? — kérdezte vigyorogva.

—Add vissza a lelkemet, mert nem tudok nélküle élni.

—Semmi akadálya, de ugye tudod, hogy ez, mivel jár? Aláírtad a szerz?dést. Ha visszakéred a lelkedet, akkor cserébe oda kell adnod nekem a lányodat.

Ezt meghallván apám nagyon megijedt, mert nagyon szeretett engem. Hirtelen nem tudta, mitév? legyen. Átszaladt a szomszédba egy nagy tudású öregasszonyhoz, és segítséget kért t?le:

—Öreganyám, mit tegyek, hogy ne kelljen megválnom drága, szeretett kislányomtól?

Részletesen elmesélt neki mindent, ami megesett vele. Az öregasszony hosszasan gondolkodott, majd végül kibökte:

—Az ördöggel nem jó ujjat húzni. Nagy hatalma van az ember felett. Ha nem teljesíted kérését, akkor csúnyán megjárhatod. Csak egy megoldás lehetséges, ha a lányod belebújik egy ló b?rébe. Addig kell neki ott lennie, míg nem találkozik egy ifjúval, aki beleszeret a lóba, és háromszor homlokon csókolja.

Apám így cselekedett. Szerzett valahonnan egy almásderes lovat és belebújtatott. Azóta vagyok benne, és várom a megment?met.

A lovászfiú érdekl?dve hallgatta a lány történetét és nagyon megsajnálta. Hirtelen úgy érezte, hogy a sors ?t szemelte ki, hogy megmentse ezt a szép teremtést. Szíve hevesen kalapálni kezdett. Elszánta magát és átölelte a lány derekát, hogy megcsókolja. A gyönyör? hajadonon ijedten ugrott félre:

—Jaj, mit teszel?

—Megmentem az életed — válaszolta a lovászfiú, és máris háromszor homlokon csókolta a lányt.

—Istenem, nem engem kellett volna megcsókolnod, hanem a lovat, amelyben voltam! Végem van. Nem sokára jön értem az ördög. Mi lesz velem? Jaj, miért is nem figyelmeztettelek?!

—Én csak téged akartalak megmenteni, mert megtetszettél, és szívem lángra lobbant irántad. Drága szépséges leányka legyél a feleségem!

—Már kés? — mondta szomorúan a lány. — Hallom, hogy jön értem az ördög.

Valóban, az istálló kövezete alól furcsa hangok hallatszottak. Olyan volt, mint amikor hatalmas boroshordókat görgetnének egy mély pincében. Alig telt el néhány perc, lila füst kíséretével megjelent maga az ördög. Még miel?tt a lovászfiú tehetett volna valamit, az ördög megragadta a lányt és magával vitte.

Szegény lovászfiú azt hitte, hogy csak álmodja az egészet. Nem akarta elhinni, ami körülötte történt. Reszketett és egyre melegebb lett a teste. Egész éjjel iszonyatosan magas láz kínozta. Senki nem értette, mi lelte. Lázálmában a f?lovásznak elmesélte az egészet, aki természetesen semmit sem hitt el bel?le. Azt gondolta, hogy ezt csak a magas láz okozhatja.

—Jól van fiam, pihenj! Ne beszélj annyit. A láz elvette az eszed — mondta a f?lovász. — Majd, ha meggyógyulsz, akkor elfelejted az egészet.

A fiú könyörgött, hogy higgyenek neki, de senki sem vette komolyan.

Hosszú hónapokig feküdt súlyos betegen. A vár kapitányának felcsere összeszedte minden tudását, hogy meggyógyítsa. Sokan már lemondtak róla, de egyszer csak mégis jobban lett. Újból munkába állt az istállóban. Állandóan a lány járt az eszében. Ha véletlenül valahol meglátott egy almásderes lovat, mindjárt odaszaladt, és háromszor megcsókolta a homlokát. Aki látta, nevetett rajta. El is nevezték csókos lovászfiúnak, de ez nem nagyon érdekelte.

Teltek-múltak az évek. A lovászfiú megöregedett, és öreg napjaira emberkerül? lett. Nem akart senkivel sem beszélni. Otthagyta a házát, és egy földbe vájt veremben sínyl?dött élete végéig. Egy pásztor talált rá holtan, amikor útja arra vezetett a nyájával.

Mondják, temetésekor egy elszabadult almásderes vágtatott végig Sümeg f?utcáján és elt?nt a Bakony rengetegében. Hiába is mentek volna utána, úgysem lelt volna rá senki, mert ez a ló a sümegi remete lelkét vitte fel a mennybe.

(Kép az internetr?l való)