*
Anyám vánkosba rejtette a hópihéket,
és a fehér csendet eltette jövőnek.
Míg Apám a csillagokat szögezte égre,
kimért helyükről kettőt elcsentem tőle.
Mikor az éjszaka a napot bekormozta,
hogy lássanak, fürödtem angyalszemükben.
Előttem a felhők rögvest függönyt bontottak,
csillagot röptetni mégis megrémültem.
Féltem elvágyódnának, mint kit megsebeztek,
a tenger vihara hiába csendesül,
zátonyra futna minden, ami szépült bennem,
s ha felszakad, tőlem mind visszamenekül.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.29. @ 11:43 :: Bakkné Szentesi Csilla
