Foszfor Agyügyi Finál, szokásához híven, csellengett ráerőltetett helyzetében. Hogy magában egy kis rendet teremtsen, a “Járom az utat, a macskaköves utat” című dalt dúdolászta, amitől átmenetileg odébb illant, amúgy keserves valóságérzete. Társadalomtudományokkal foglalkozott, míg nem egy – hát ezt hosszú lenne elmondani – minek is következtében, egészen szabaddá lett. Sem lakás szorítása, sem kényszerű napi táplálkozás nem üldözte, számlákat sem kellett fizetnie, szabaddá lett. Közkonyhainak is nevezték kollégái.
Már nagyon rég nem választott. Annak idején, még önkéntes lakásban raboskodó életszakaszában, rendszeresen eljárt. Bár politológusi aprólékossággal dolgozta ki a politikusi vákuumokat, mégis mindig a személyeket és programokat összevetve, megtalálta a rengeteg önként jelentkező szelethámozó közül, hogy szerinte melyik hatalom, hatalomra jutása legkevésbé káros.
Mindent olvasott, nagy felszabadultságban, két ingyen leves osztás között. A kampányszövegeket, kifényesített mosolyú, jóságosnak látszani akaró veszedelmeket, akik az erőlködéstől, még sokkal ijesztőbbekké váltak belső elemzésében.
Letelepedett. Úgy döntött, azon a napon ő lesz az egy személyes Exit poll. Igaz nem tudja megtenni elég reprezentatívan, ugrálhatna egyik választókörzettől a másikig, de akkor mindenről lemaradna. Arra a döntésre jutott, hogy annál az egynél, a huszonhatmillió-kétszáz-tizenötös számúnál fog felmérni.
Emlékezett, előadásain, amikor diákjainak mesélte, hogy a választások nem a személyek logikai döntései, megmosolyogták. Hiába mondta, a számtalan apró rezdülés, programok ismeretének hiányában képes rávenni valakit, hogy majdnem örök hódolójává váljon X-nek, néhány harsogó, hatásos nagygyűlési szövegtől. Mikor eljut a választóhoz, nem baj, ha nem ért vele egyet, az sem, hogy nem érti szövegét, kockafordulóval, mindennel egyetért.
Már négy órája jegyzetelt, persze csak fejben, mert sem papírja, sem írószere nem volt és egymás után ismétlődtek meg a következőhöz hasonló helyzetek.
Férj, feleség és ifjak, a választókörzet előtt megállva, parancsnokuktól – ez családonként változott -, megkapták az utasítást: “Hát akkor, ahogy megbeszéltük! A Kinyomorító pártra és annak szalmakoszorús elnökére, Tarajosra adjuk szavazatunkat, érezzük megtiszteltetésnek, hogy megtehetjük”.
Ilyenkor valamely családtag, általában mindenki megszólalt: “Na de kérlek, otthon mintha arról lett volna szó, hogy ki-ki lelkiismerete szerint szavaz”.
A főnök szóbeli, vagy tettleges horog és egyenes ütéseivel világosította fel a többit, ne is álmodjanak arról, hogy a Megdögölni Tudni Kell, Fulladj Magadba, vagy Ki a Francot Érdekelsz párt közül, bármelyikre is fecsérelhet egy szál szavazatot is.
Szemek kapartattak, dobhártyák hasadtak visítástól, aztán bementek egyenként a szavazófülke lenge magányába és voksoltak, ahogy akartak. Kifele jövet, a megelégedettség sugara simított végig mindnyájuk összekarmolt arcán. Bár nem szóltak egymáshoz, egy mocskos ellen pártira szavazó, lehet bár a házastársam vagy gyerekem, nem érdemel annyit. Ha meg az apám, vagy anyám, húzzanak sebességkorlátlanítóval és nehogy azt higgyék, hogy otthon majd visszafogjuk magunkat. E gondolatáramlatok lágy szellője, ciklonként repítette őket haza.
Ezt végignézve nem is az eredmény, hanem a tények kiértékelésére ült össze tudós barátaival, három egész hat tized méternyire egy dagályosan hívogató kukától. Serceg Pörsenésnyi Vak Ond letelepedett Cserepes docens, Kiváló Levesevő Iván és Húszév Túlélő Al Fonzó társaságában.
– Barátaim, eddig is sejtettem, de ilyen bizonyítékhalmaz birtokában kijelenthetem, nem csak hogy nem racionálisan választ senki, de ha mondjuk a Kinyomorító párt elnöke,Tarajosra, nyilvánosan lelő valakit, hívei pajzsra emelik, mint kiváló sportembert, akit egy mocskos szabotőr, aljas ellenség, puskagolyó fogdosás exhibicionista vágyával próbált lehetetlenné tenni. Alávaló köztéri kamerák tucatjai, meg egy operatőr megbecstelenítették a becsületrend biztos kiérdemlőjét.
Serceg Pörsenésnyi Vak Ond, elkezdett kibukni. Vicsorgatta a fogát, megjegyezve, ha még egy szóval szidalmazza pártja elnökét, kénytelen lesz több, egymással nem feltétlen egyenlő darabra osztani őt.
– Nyugalom barátom, ugyanez a helyzet a Megdögölni Tudni Kell párttal, ahol az elnök hatalom aspiráns. Milyen érdekes, regnáló pártokról beszélnek, pedig a regnálás királykodást jelent. A dominálást többen értik, ezért uralkodás látszatát elkerülendő, még a hatalom szót sem használják… Tehát kettes párt elnöke, teszem azt nagyobbacska bunkósbottal nyilvánosan, több ezer tanú előtt, agyoncsap valakit. Az ő – látják rosszabb ez mint a kábítószer -, hívei, alig írástudótól akadémikusig sorakoznak fel, hogy szeretett emberüket egy utcán randalírozó, feltűnési viszketegségben szenvedő aljadék, csak azért hogy ronda mocsokba kenje, fejével akadályozta a baseball ütő virtuóz használatának bemutatásában.
Cserepes docens felugrott.
– Hát idefigyelj Leveses szélkakas, ha még egy mocskos szót ejtesz, derék multiköpönyegű, népet szolgálni vágyóról, szerzek egy húsdarálót, hogy a tanult kollégám…
– Üljön vissza kérem, ezek példák természetesen. Folytatnám. Mondjuk a Fulladj Magadba párt jelese, B. Kétle Nándor, elgázol valakit. Híveiben úgy csapódik le az egész, hogy egy anarchista fizetett bérenc, szándékosan akarta feltartóztatni, népépítő tevékenységének gyakorlása közben, a jeles jeltelen politikust. Megpróbálta felfordítani autóját. Hogy a hatás még nagyobb legyen, teljes erőből rohant neki annak, csak hogy bemocskolhassa.
Kiváló Levesevő Iván, grabancon ragadta.
– Van egy pártom, nem javaslom… – kijelentéssel nem folytatta, hanem szemléltette, mi is a gond.
– Ugyan kedves Levesevő, ezek egyszerű példák…
– Mint mondtam, van egy pártom… és egy klopfolóm! Ha még egy sértő szót ejtesz a Fulladj Magadba pártra és B. Kétle Nándorra…
– Rendben, vegyük a Ki a Francot Érdekelsz párt, Rabo László nevezetű aspiránsát. Mondjuk számtalan szemtanú, fénykép- és videó felvétellel bizonyíthatóan, saját kezűleg viszi el mögülünk ezt a kukát. – itt mindenki felhorkant, de leginkább Húszév Túlélő Al Fonzó – Ennyiből sajnos nem lenne baj, csak mi morgolódnánk, de mondjuk darujával, akkurátus precizitással helyezi egy arra járóra, akiről hívei meg fogják állapítani, hogy image romboló, fizetett bérenc volt és az összképet akarta tönkretenni bálványukról. Félre szerette volna dobni a kukát, hogy ne tudja pontosan célba helyezni. Kimondhatatlanul csúszó-mászó ellenségei, később azt mondanák róla, hogy ő egy bal kéz kollektor.
Itt Húszév Túlélő Al Fonzó, a többi jeles tudóssal, kuka-csendéletből, morgolódó vérebkórussá változott. Pedig Foszfor Agyügyi Finál, nem is cifrázta nagyon, remélte, világos lesz mondandója, mely szerint tisztességes politika, mai viszonyok között, szerinte semerre sincs, semmilyen oldalon.
A társadalomtudományok, rég magasan hajlékon kívül helyezett állapotba került művelője, előbb rendőrért akart kiáltani, de másodpercek alatt mérlegelt. Ha rendőrt hív, esetleg megölhetik, ha nem, legrosszabb esetben is csak agyonütik.
Nagyon élni akart! A megölés, biztos életvesztéshez vezet, ezért nem kiáltott rendőrért.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.03. @ 07:00 :: Boér Péter Pál
