A környezet nem sokat változott az id?k mélye óta.
A föld, az id?járás leginkább az ?szi vetés? gabonának kedvez, s persze a kukoricának. Budapest nagyipari vonzása hozta meg a zöldség- és gyümölcskultúra elterjedését, s a növekv? takarmányhozamok segítették a jószágtartást.
A két világháború között kegyetlen versengés folyt minden négyszögöl birtoklásáért. A napszám elképeszt?en alacsony volt, az elvégzend? munka pedig rengeteg. A vasút megépítése új fordulatot hozott. A Szolnok-Újszász-Rákos vasútvonalat 1882. március 11-én avatták. Sokan a zöldséget, a húst, a tejet, a virágot „bevitték” Pestre. Az agrárválságokat is ez vezette le, nem úgy, mint Békésben, Csongrádban, ahol a paraszti indulat és az elkeseredés Viharsarokká formálta a tájat.
A földosztás konzerválta a tanyás gazdálkodást, és siettette az intenzív m?velésre való áttérést. Gépek, igaer?, m?trágya nélkül ez nem mindenkinek sikerült. A tsz-ek pedig csak az 1960-as, ’70-es években találtak magukra, s ez az ingázás jelent?ségét továbbra is aláhúzza. A falvak keres?képes lakosságának több mint fele minden hajnalban vonatra, buszra ül, s irány Budapest, Szolnok, Jászberény, Cegléd.
A rendszerváltás jócskán „betett” az akkoriban még biztonságosnak vélt jöv?nek. Munkanélküliség, csökken? életszínvonal a demokrácia ára. Sok dolgos, becsületes ember elvesztette bizakodását, hitét. Családok kerültek tragikus helyzetekbe. De hát ezeket tudjuk, éljük.
Horgosné Bander Ilona szerepelt az Emlékez? falu cím? antológiában, s rövid tudósításai megjelentek a megyei lapban és máshol. Néhány m?vét gépiratban olvastam. Erkölcstelen cím? regényével els? díjat nyert a „felszabadulási” irodalmi pályázaton, 1975-ben.
Részlet a m?b?l:
„Nyárra is leszerz?dtette a Nagymama aratni, most az Újmajorba. Félve ment Bora. Itt nem lesz Gizi néni b?g?t húzni. Neki kell mindent csinálni. Igaz, Nagymama hoz mindig ebédet, és minden este otthon alszik.
Azon a napon, amikor neki kellett a b?g?t húzni, már nem tudott ebédelni, annyira félt. Elbírta. Lemaradt ugyan a többiekt?l, de húzta. Az els? hét eltelt. A második héten már nem bírt menni. Éjjel izzadt, fájt a háta. Amíg a többiek ettek, ? elnyúlt a földön, lehunyta szemét. Nagymama bíztatta:
ââ?â?¬ Egyél, fiam.
ââ?â?¬ Nem bírok. Mindig szomjas vagyok. ââ?â?¬ Nagymama csüggedten ment el.
Sorba nézte az embereket. Gazdag Pista bácsi. Csuda vicces ember. Ha valakinek rossz a hangulata, megnevetteti. Mellette Tóth Dezs? bácsi, a bandagazda.
Megfontolt, komoly ember. Ha tréfál, azt is komolyan teszi. Olyan jó emberek. Ott egy csapat nagylány ül. Tizennyolc-húsz évesek. Er?sek, egészségesek. Énekelnek. Az egyik lány meggyet adott Borának: ââ?â?¬ Edd meg, majd múlik a szomjad!
Ez a hét is eltelt. A harmadik héten már szédülve kelt fel. Három órakor kellett a megbeszélt helyen gyülekezniük. Ez olyan nehezére esett, hogy titokban ââ?â?¬ a Nagymama észre ne vegye ââ?â?¬ sírva ment. Tíz óra el?tt sohasem került ágyba. Nem tudta magát kipihenni. Egész nap szédelegve dolgozott. Délben evés helyett feküdt. Még két napig elvonszolta magát, de csütörtökön már ki sem engedte bontani az ebédet. Iszonyúan fájt a gyomra, hánynia kellett.
Ebéd után folytatták a munkát. Bora hallotta, hogy az emberek egymás között megjegyezték: mához egy hétre befejezik az aratást. Nagyot sóhajtott: ââ?â?¬ Nem bírom ki!
Éget?en sütött a nap, szell? sem rebbent. Az ég áttetsz? kék volt. Egyetlen felh?cske sem mutatkozott sehol. Tarkójára szorította kezét, marokszed? kampóját elejtve orra bukott. Távolról z?rzavaros lármát halott, aztán megsz?nt minden.
Valaki félrerántotta, folytatták a munkát. Mire magához tért, az aratók messze jártak. Felállt, néhány lépést tett, hogy csatlakozzon a többiekhez, de hirtelen felfordult a gyomra. Odajött hozzá egy ember: ââ?â?¬ Menjél haza, kislányom!
Lassan elindult, s ahogy kiért a györgyei útra, újból elájult. Er?sen sötétedett, amikor magához tért. Elindult, de érezte, nem bír hazamenni. Le kellett ülnie. Kocsizörgést hallott.
Gara közeledett kocsival, kiabált neki, de az a lovak közé csapott és elhajtott. Leborult a földre és sírt.
Szédelegve ismét útnak indult, ösztönösen rakta lábait, lassan haladt el?re.
ââ?â?¬ Mi az, Bora, egyedül? ââ?â?¬ Ismer?s hangot hallott. Szarvas Jani bácsi, a szomszédjuk volt. Már nyújtotta is a kezét segíteni. Bora mellé ült a bakra.
A lovak is érezték, hogy kés? van, egy trappban vágtattak hazáig. Egymás után gyulladtak ki az ég lámpácskái. Nagymama a kapuban várta:
ââ?â?¬ Hol voltál ilyen sokáig? ââ?â?¬ Segített neki megfürödni, közben Bora elmesélte, mi történt vele.
Másnap reggel fel sem bírt kelni. Nélküle fejez?dött be az aratás.”
Ha Ilonka szigorúbb lenne magához! Mert ââ?â?¬ kérdem én ââ?â?¬, mi a tehetség? Adottság? Szerencse? Nem elég hevenyészve papírra vetni valamit. Általában átírok. Néha többször. Egyes részleten számtalanszor eltöprengek. Rengeteg gyötrelemmel jár, hogy nem pontosan ezt akarom… Nem ez a szó, mondat a legtalálóbb. Ez a szívemnek kedves gondolat meg olyan er?tlen, mint a tojásból éppen csak kibújt csibe. Emitt az öncenzúra diadalmaskodik. Vannak gondolatok, amelyek etikai vétség nélkül nem sokszorosíthatók. Elképzelhetik kézirataimat! Komisz állapot az íráskényszer ââ?â?¬ még inkább a szerkesztés ââ?â?¬, figyelmet, kitartást követel ââ?â?¬ akárcsak az élsportoló mindennapjai. A csillogás mögött kemény munka, rengeteg lemondás. Ne írjon, akit bens? kényszer nem késztet! A hírnévnél pedig a fecske is megbízhatóbb, az legalább vissza-visszatér. Nekem elhihetik.
Fuit urat ââ?â?¬ látom arcán ââ?â?¬, nem igazán érdekli a téma.
Tisztára, mint a mai fiatalok.
Nyitott szemmel, fogékony lélekkel, de zárt füllel járok a földi tereken, s így ââ?â?¬ többek között ââ?â?¬ azt sem tudhatom, kit, kiket ?riz falum emlékezete. T?n?dve kérdem magamtól: hányan tudhatnak Bodrogi Sándorról, aki 1912-1990 között élt ezen a világon?
Jeges szülötte volt. Lósz?rékszer-készít?.
Göröngyös volt életútja, s nehéz az élete. Három feln?tt gyermeke, felesége, unokái mellett sokszor volt egyedül, azt hiszem magányos is. Amikor a magány fölékerekedett, fogta a kerékpárját, s nem érdekelte a félméteres hó, két falut is átkerekezve felkeresett minket, ismer?seit, hogy családban, társaságban legyen. Hogy jó szót tudjon adni és kapni. Mert a jót, a szépet szívta magába, mint a szivacs és szórta is a szép szavakat, s gyönyör? alkotásaival elkápráztatott bennünket.
Mestere volt a fa- és rímfaragásnak, miközben csodálatosan énekelte népdalainkat: „Megkötöm lovamat…” és a többieket.
Hatvan éve „Csipkerózsika-álmából” ébresztette fel Bodrogi Sándor a különös ?si mesterséget, a lósz?rfonást. ?t szemelte ki a sors arra, hogy e kézm?vességet továbbfolytassa, s leheljen belé továbbél? lelket, neveljen ki méltó utódokat. Munkásságáért 1977-ben érdemelte ki a Népm?vészet Mestere címet.
(folyt.)
