Messzi keletr?l jöttem szolgálni téged.
Magamra aggatva csillagom, keresztem.
És tudom, az emelt f?, nem mindig érdem
gyermek mosolyú tiszta kék szemedben.
Ahonnan én jövök, lásd, ott fogant a hit.
Ahol a folyó még szabad a medrében.
Ám ráléptem utadra – vajon merre visz?
Járhatok-e még szívednek bús kedvébe’?
Így kellene tennem, ha már vándoroltam.
Hosszú útjaidon biz’ elfárad a láb.
Hiszékeny szívemet magammal sodortam,
csupán a büszke gerinc harsogja: állj!
Tudod, gerinc nélkül elvész minden tartás.
Földön csúszva-mászva én semmit sem érek.
Lám, ezért oly göcsörtös ez az akarvás,
ha másképp nem megy, hát utadról letérek.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.20. @ 17:54 :: Jagos István Róbert