Mint megfáradt vándor,
úgy jöttél hozzám,
Kerested, hol lemoshatod
a hosszú út porát,
Lelked oly gyenge,akár
a reggeli harmat,
ha rá ragyog a nap,
gyöngyszemként elolvad,
Arcodon a múltad víztükre,
hol nem volt kristálytiszta patak,
mit a mocsár ellepet ,
s rá nem ragyogott a nap.
Ajkad oly nagyon szomjazott,
édes csókok nem halmozták,
szívedet tövisek szúrták,
onnan a szerelem hiányzott.
Tested forrón éget,úgy vágyott
egy szeret? ölelésre,
mint nyári napsütésben,
a lágy szell?re.
Amikor rám néztél,
szemedben ott volt a vágy,
s mintha azt kiáltanád,
-ne engedj tovább vándorolni,
hadd mossam le nálad,
a hosszú út porát.
2011.03.10
J_Myra
————————————–
Kedves Mária, az írásod mézes-mázos frázisokba evickél? semmi. Minden sorod ezerszer cseng… valahonnan vissza.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Juhos Mária
