Tegnap éjjel nagy tűzugrálás volt a Papréten. Ica nővérem azt mondta, hogy ilyenkor, Szent Iván éjjelén azért raknak máglyát, mert akkor van az év legrövidebb éjszakája. Ez nekem is feltűnt, mert este alighogy elaludtam, már reggel is lett. Csak azt nem értettem, mér’ kell ezért ugrálni, meg tüzet rakni?
– Majd megmondja Borbíró Mari keresztanyád, reggel úgyis jön kappanozni – kacagta Ica, és elküldött Leipzigerhez fehér cérnáért, hátha elfelejt hozni a mesterasszony. Ugyanis avval kell bevarrni a szárnyast a műtét után.
Aztán meg egy pakli Leventét is kell hoznom, mert István bácsinak hamar eljár a keze, ha kifogy a bagója.
Nővérem megszokta már akkor, amikor még csak gyámlánya volt az urának. De tudj’ isten miért, Benő már nagyon vágyott világra jönni, akkor vette el Pista bácsi feleségül Icát, nehogy megszidja a hatóság. Pálinka nem kellett, mert azt Pista bácsi maga főzte. A boltba Benőt is magammal vittem, hadd tanulja meg időben a járást, mert ha négy év után annyi idős lesz, mint én, akkor neki kell a petróleumot, tűzkövet miegymást hozni. Nekem már nem lesz rá időm, hiszen naphosszat a lóval, szekérrel hordom majd a ganét a szőlőbe.
Ahogy megvirradt, keresztanyám a konyhába ült, és megdicsérte a diópálinkát, amivel Ica fogadta. Az egész falu tudta, hogy ez a kedvence. Illett is hozzá, mert hiába volt a halottak napján nyolcvanéves, mégis ő tudott legjobban kakast herélni a faluban. Aztán az ura, Borbíró Gáspár is rangos halőr volt.
Még jó, hogy Mari néni a szomszédban lakott, ezért kivételesen nem számolt fel kakasonként két tojás gyalogpénzt. Pedig nagyon kellett az a bankó a Borbíró házba, mert Tihamér gróf, dacára, hogy kedvelte az öreg Gáspárt, mégis megbüntette száz pengőre. Csupáncsak azért, mert irigyei ráfogták, hogy lopja a halat. Ennek ellenére megmaradt halőrnek, mert már látott tengert, még amikor tisztiszolgája volt a grófnak. Különben Gáspárt a faluban is szerették, mert nemcsak a rokonai, hanem még a barátai is ingyen ették a pénteki böjtös pontyot.
Időközben Benő is felébredt, és átjött a tisztaszobából a nagy tereferére. Keresztanyám éppen akkor tette le az üres kupicát, avval, hogy na, már várják a kiskakasok. Ebben ugyan kételkedtem, de azért vittem utána a szerszámos bugyrát a kamrába, ahol a három szárnyas kislegény raboskodott. Persze már két napja étlen, szomjan és sötétben. Csak azért, mert nem tudtak olyan férfiasan kukorékolni, mint a győztes kopasznyakú. Ica megmagyarázta, hogy a gondos gazdaasszony mindig a legjobb torkú kakast tartja meg magnak, hiszen csak az elégedett tyúkok tojnak szívesen. Én meg nevettem, elvégre milyen izgalmas lehet egy sportverseny, ahol az első helyezett jutalma csak az, hogy nem herélik ki. Én mindenesetre nem sportolnék, vagy legalábbis nem indulnék ilyen vetélkedőn.
A kamrában rögtön kinyitottam a zsalut. A megszeppent szárnyasok csak pislogtak a hirtelen beáramló fénytől. Keresztanyám fogta az első pácienst, és hanyatt fektette a vágódeszkán, majd az oltókéssel elkezdte a műtétet. Én elfordítottam a fejem, mégsem férfiembernek való látvány az ilyesmi. Miután befűztem a cérnát, direkt örültem, hogy Mari néni a konyhába küldött libazsírért, amivel majd bekeni a műtét után a varrást. Egy kicsit húztam az időt, s így, mire visszaértem éppen kellett a bödön. Sajnáltam szegény szárnyasokat, de Mari néni elmagyarázta, hogy inkább örülhetnek, mert az a fekete kopasz úgyis megölte volna őket. Aztán friss szalmát szórtam a földre, s becsuktam a fatámlát, mivel sötétben és koplalva kell nekik lábadozni. Másnap már úgy fognak ébredni, mint újjászületett, gondtalan kappanok.
Később a konyhában Mari néni jókedvűen megsimogatta az öcskös fejét, s tréfából megkérdezte, akar-e bábakakas lenni? Benő erre csak megrázta a fejét, s mondta, hogy nem, mert gyanakvó volt. Aztán én magyaráztam el neki, mért is hívják bábának a szárnyast. Azért mert már nem kakas többé a műtét után, hanem ahogy növekszik, inkább érzi magát tyúknak, s úgy is néz ki. Sőt nagyobb lesz a legkövérebb kotlósnál is a baromfiudvarban. És úgy lesz bába, hogy pálinkát adnak neki, és míg részeg, alája raknak egy fészekalja kiscsibét. Mikor felébred, azt hiszi, hogy azok az ő édes gyerekei, s attól fogva ő neveli őket. Jobban vigyáz rájuk, mint az igazi édesanyjuk, aki időközben már ülhet a szita alatt a következő költésen. Most aztán lesz Icának három bábakakasa is, csak győzzék kotlással a tyúkanyák.
Nekem már elegem volt a szárnyasokból, s örültem is, hogy Ica szóba hozta a Szent Iván éjjelét. Keresztanyám erre felkacagott, mert eszébe jutott a lánykora. Akkoriban ő is átugrotta napforduló éjjelén a máglyát, mert akkor van varázsereje a tűznek. Úgy tartják, amelyik hajadonnak nem perzselődik meg a láng fölött a pendelyalja, meg ami még ott gyúlékony, az férjhez megy Szent Andrásig. Igaz is lett. Borbíró Gáspár meglátta a felgyűrt rékliben Marit mikor ugorni készült, aratáskor már meg is kérte a kezét. Ica mosolygott, és elrakta az asztalról a pálinkásüveget. Erre keresztanyám bugyrába tette a két csirkét és elsietett, mert várták már a postamester baromfiai. Ica később mérgelődött, ahogy kente Benőnek a lekváros kenyeret, ugyanis eltűnt a libazsíros bödön. Én a kamrába is bementem keresni; de még a kappanok sem tudtak róla.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.08. @ 11:06 :: kisslaki