A téglalap arányai. A képleteket kéretik a hivatkozásra mutató oldalon megtekinteni!
(Forrás: www.sulinet.hu)
A mai napon az egyik barátomnak próbáltam elmondani, hogy hol is van művének az a mondata, pontosabban az a leglényegesebb gondolata, amelyet az aranymetszés szabályaival is igazolni gondoltam.
Az aranymetszés egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között. Már az ókori Egyiptomban a piramisépítők is használták és értették ezt a törvényt, de elnevezése és jelölése mégis a Φ (görög nagy fí bető) Pheidiász görög szobrász nevéből származik, aki gyakran alkalmazta munkáiban.
Az aranymetszéssel az ókori görög matematikusok és bölcselkedők közül hosszasan először Püthagorasz foglalkozott.
Érdemes megnézni a következő linket, hogy észrevegyük, miről is van szó pontosan:
A görög matematikusok az aranymetszés tanulmányozása során azt téglalapot tekintették legesztétikusabbnak, amelynek a és b oldalaira a következő arány teljesül:
Ha ezt a képletet egy másodfokú egyenlettel megoldjuk, akkor kétféle megoldást is kaphatunk, az egyik, amely a pozitív számok halmazára vonatkozik, a lényegesebb, de a költészetben mindkettővel érdemes számolni. A pozitív számokra vonatkozó megoldás megközelítően: 0, 618 (Az egyenlet másik, minden valós számra értelmezett megoldása: 1, 618.).
Még egy nagyon lényeges dolog, amely szintén a matematikával hozható szoros kapcsolatba: ez pedig az ún. Fibonacci-szám. Ha egyáltalán vesszük magunknak azt a fáradságot, hogy ebbe a témába is beleássuk magunkat, akkor ismét a költészetnél kötünk ki. Ugye, milyen érdekeső
A sorozatot már 1150-ben Gopala és Hemacsandra két indiai matematikus leírta, akik a szanszkrit költészet elméleti kérdéseit vizsgálva ütköztek abba a problémába, hogy hányféleképpen lehet rövid és hosszú szótagokkal kitölteni egy adott időtartamot, ha egy hosszú szótag két rövidnek felel meg.
Tőlük függetlenül 1202-ben Fibonacci ugyanezt a számsort találta meg aki Liber Abaci (Könyv az abakuszról) című művében egy képzeletbeli nyúlcsalád növekedését adta fel gyakorlófeladatként.
A számsor egy lineárisan rekurzív sorozat, amelynek első néhány eleme: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21…
Mitől érdekesek ennek a számsornak az elemeiő 0+1=1, 1+1=2, 1+2=3, 3+5=8,5+8=13, 8+13= 21… Tehát, ha az előző számhoz hozzáadjuk a következőt, a sorozat további elemét kapjuk meg. De nem elég, hogy magunktól is tovább tudjuk folytatni a számsort (13+21 következik és így tovább…), még egy érdekes felfedezéssel is szembesülhetünk akár magunktól is, s ez ismét az aranymetszéshez vezet
(http://infosender.org/fibonacci.html).
Logikus és hétköznapi gondolkodással a pozitív számokra vonatkozó eredmény körülbelül azt jelenti, hogy, ha veszünk egy métert, azt nagyjából 61, 8 cm-nél kell elvágnunk ahhoz, hogy megkapjuk a tökéletes aranymetszést.
Ez a szabály az építészetben, a festészetben, a zenében, de az irodalomban is segít abban, hogy felismerjük valaminek az esztétikai értékét vagy megtaláljuk a valódi mondanivaló lényegét.
A lírai műnem az, amelyik leginkább alkalmas ennek az elvnek az igazolására. Még figyelemre méltóbb, hogy a világ és magyar irodalom nem tudatosan megkomponált, hanem azon autentikus műveinek a mondanivalója fedhető fel így, amelyeket a valódi tehetség hoz létre, hiszen ezen alkotások lélekből születtek.
Az epikában a mondanivaló veleje, azaz a tetőpont esik közel az aranymetszéshez, míg a drámában a krízis.
Arról tudatosan nem beszéltem, hogy nem csupán nagy, hanem kis fí is létezik, s, ha valaki szemügyre szeretné venni mit is írt, számolja csak meg nyugodtan, hány sorból is áll az alkotása, s ossza el a sorok számát vagy 0, 618-cal vagy 1, 618-al, s maga döntse el, valóban ott található-e alkotásának alapszubsztanciája!
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2012. február 17.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.03. @ 07:18 :: M. Fehérvári Judit
