*
s mert az életünk
csak ellobbant hamis fény
– az előbb még szikrázó égitest –
csak bámuljuk mereven
mindazt a hitet
mi volt tegnap eleven
sugár ha kellett
vagy koszorú a csata után
de ma minden olyan névtelenül
vulkán utáni hamuban úszó kopár
és nem integet felénk a gyopár
sem meg benőtte a gaz is azt
az utat mi arra teremtetett
hogy nászra késztesse
a csillagokat és bolygóinkat
ha hív a test buja kényszere
a lélek legszebb ékszere
és tátogom neved némán
de nem hallod mert itt
hagytál árván zakatolni támadt
kedved ott fönt az égben
abban a fenséges kékben
pedig hidd el te voltál az
alfa meg omega és örökre
bennem égsz kozmoszomnak
egyetlen hatalmas ámora
Legutóbbi módosítás: 2012.03.11. @ 14:52 :: M. Fehérvári Judit