Amikor lehullott az első levél,
Földig hajolt érte az ág,
De hiába, elszállt a széllel,
Többé nem látta.
Visszahúzta folyton zizegő
Maradék sarja,
És tűrte némán,
Mint űz gúnyt vele az idő…
Egy reggel különös pompában
Levelei elhagyták mind,
Roppant az ág, s a jeges űrben
Álomba merült megbékélten.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.21. @ 12:59 :: M.Simon Katalin