Egyszer jelentése lesz a daloknak,
és a képek, melyek bel?lük jönnek,
birtokba veszik az utcát, a szívet,
és ráébresztenek: ez nem az élet.
Pótszerek, pótemberek, pótéletek –
igen; nem tudjuk már azt se, mi helyett.
Minden vágy egy lázadás, a szeretném
fölrobbant minden keretet, s meghalni
sem akarunk már ildomosan, csöndben,
mert üvölt, hogy félreéltünk. Megtörten
fát sem nevelhet az ember – megszólal,
s rákérdez a földre, kezedre, napra,
égre – mivégre hívsz el? csírákat,
ha örömöd nincsen, s gerinc nélkül fát,
mert nem veszed észre a fakönnyeket.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.03. @ 22:54 :: Petz György