Tudnád miféle ékek vannak rajtad,
nem így hordanád amit viselsz – a kor,
kikezdhetetlen – csak id?, alattom’,
addig mennyi dísz: a b?r, tartás feszül,
s lágy ahol finom’, puhának lenni kell.
Szemed, hajló tükör, és másszor ablak,
elnyel, vetít, mit nézel, visszaadja –
s nem bántja ezt id?nek karcolása,
szarkalábak b?rödbe belevágva,
hajad hátrasimítod, akár napot
nevetsz, míg el nem únod, vagy jön az éj,
álom-fülelünk – jön-e remény – ma még
alszunk, elt?nik minden, mi halandó,
csupán a dísz, az ékek maradandók,
és aki itt van, nem tud nem látni már,
az egész helyett elég egy pillantás.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.05. @ 08:11 :: Petz György