2012 március
Hajnal a párnámmal
simogat, idézve arcodat,
elaltat. Szavad a takaróm
és nyugtat, távolból hallom
hangodat. Leped?m feszül,
s a tudat, érzem forró
combodat. Az id? fogasára
akasztom, a hideg, cudar
gondolatokat. Sarokban szekrény,
feszíti hajnalomat, oda tettem
összes, létez? gondomat.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.06. @ 09:18 :: Radnó György