Többre vitte önmagánál,
ha ivott
lélekvesztőnyi (gi)gályán
a bigott.
Jövőt jósolt, hirdette is
az igét
bőkezűen, -mint a dervis-
csak ígért
álom-bércek tetejére
harangszót
s ha kötél lett, más fejére
hamut szórt.
A szeretet -nemes óbor-
nedűjé
telkártyázta minden szóból
betűkként.
Feketét mondott fehérnek.
Elhitték
a hatalom istenének,
bárhogy élt,
bármit tett, azt csak ő tudta,
senki más.
(J)égen járt, hol a napnyugta
már sírt ás
az omló fénybe, s hangrobbanás
szórja szét
fájón a sose volt varázs,
még, még, még.
Égrenyúlt fa lombja, kidőlt
holt fárosz.
Lehanyatlik társtalanul
magához.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.04. @ 14:32 :: Seres László