Seres László : Őntudatlan

2012.03.22. Seres László Vers 25
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Öl a szó. Mérgez, ha öntudatlan

sziszegőn, mint a kígyónyelve.

Szívet támad, tüdőt, lombozatlan

szétdúlt ereket enyelegve.

 

Üres garatként hasztalanul tátog,

érveket mímel, szaporázik

új köntöse alatt az új átok.

Magán sír, magán hahotázik.

 

Gondolat kell, ha gyógyít,ha sebez,

hogy értelmet adjon a szónak,

s a pillanatnak meghitt csendje lesz,

szépség a szívben felhangzónak.

 

Te vagy a szó, te tudod, mennyit ér

haragban érted s megbékélten.

Építkezz belőle, légy a pillér,

hidat tartó gondolat a mélyben.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.03.22. @ 17:56 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.