Ma délben mosolygós
bölcs ragyogással keltett a Nap.
Vékony-meleget szűrt ablakom
párkányán megült a fuvallat.
–
A tompa csöndet fütty szakította át,
majd számtalan cserfes kísérte dallamát.
—
Virrasztasz bennem, mint gyertya
zord kripták mélyén,
/ táncoló fény /
lángcsóva vagy te ,
a füstölgő kanóc én.
—
Zajos pondróké az éden,
/ szolgahad ássa /
hogy termővé érjen.
—-
Halottak szívverését visszhangzó
tegnapot jöttem ünnepelni,
kongó súlytól roskadó
macskakövön -, parázson járni.
—–
Olykor olcsó frázisokkal dalolunk,
hogy szavunk megértsék,
s ne peregjen kormos kétség
mögénk,
meglehet csizmaszárhoz kapunk, pedig
elménk lett fegyverünk.
Mások levegőoszlopát cipelned kell,
s húzz ajakadra mosolyt,
valahányszor hamisan énekel.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:25 :: Serfőző Attila
