Hangos csattanás kíséretében csukta össze a könyvet, majd az ölébe ejtette. Míg bal keze a nyakában lógó törölköző végét kereste, fennhangon morfondírozott:
— A fenébe a kánikulával! Alig múlt tíz óra, de már nem lehet megmaradni a stégen.
Meglelte amit keresett, és törölgetni kezdte vele izzadt homlokát, halántékát, de még a tarkóját is. Vékony inge csirizként tapasztotta hátát a nyugágy vásznához.
— Az izzadtság csípi a szememet, a könyv fehér lapjairól visszaverődő napsugár elvakít, és ugyanezt tükrözik vissza a Balaton hullámai is. Így még az úszót sem látom rendesen. Honnan tudjam, mikor harap a hal?
Erősen hunyorítva a poharát kereste a kis asztalkán. Üres volt. Csak egy jégkocka olvadozó szeglete emelkedett ki erőtlenül a pohár fenekének síkjából, néhány csepp felolvadt, önmagában úszva. Kiitta azt is, majd a mobilja után nyúlt. Itt az ideje utánpótlást rendelni.
Amikor fél kilenckor megérkezett a nagy kaland színhelyére, igencsak nehéz volt rábeszélnie a kávézó pincérét, hogy a stégen szolgálja ki. Persze az odacsúsztatott ötezres meghozta a várt eredményt. „Mint mindig” — nyugtázta vigyorogva.
A napot erős feketével kezdte, hogy egy kicsit felébredjen, de azt gyorsan követte az első jeges whisky is. Immár a negyediket készül megrendelni. Ez is hozzátartozik a férfivé váláshoz, akárcsak a zsákmányszerzés — a horgászat.
„Ha ezt letudom” — gondolta — „jöhet a vadászat. Meg a túlélő túra.”
Persze, először a mai napot kell túlélnie. Lehetőleg sikeres halfogással. Jó lenne valami fenevad, de már egy satnya keszeg is sokat javítana pillanatnyi hangulatán.
„Hol késik az a fránya pincér? Jaj neki, ha útközben felmelegszik a pia!” — titkon ugyan tudta, a meleg italt sem küldené vissza, hisz nem biztos, hogy kibírná a következőig, még ha futna is vele az a mihaszna csapos.
Hetekig készült a mai kalandra. Tudatosan, semmit sem elkapkodva. Leállt elbeszélgetni más, tapasztalt pecásokkal, kikérte a horgászboltok eladóinak tanácsát, megvásárolta a legjobb felszerelést. Csaliból is van nála vagy egy tucatnyi, és nem feledkezett meg a szakirodalomról sem. A könyvtárban kimondottan valami olyat kért, amiből megtudhatja, hogyan kell nagy halat fogni. Igaz, elolvasni még nem volt ideje, de belelapozott. Gondolta, majd ma, pecázás közben továbbképzi magát. Csak ne vakítaná ennyire a nap. Lehet, hogy hozat a pincérrel egy napernyőt. Pénz kérdése… majd a következő whiskynél…
Egyre laposabbakat pislogott a nagy melegben, mígnem szemei csukva maradtak…
A pincér letette a teli poharat az asztalkára, és felemelte a stég deszkáiról az odaejtett keménykötésű könyvet. Mielőtt azt is a pohár mellé helyezte volna, szeme megakadt a fedőlapon:
„Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger”
Legutóbbi módosítás: 2012.03.11. @ 07:16 :: Szél Zsolt