Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, és annak egy kertje. Szomorkodott ez az ember, mert szegény volt, mint a templom egere. Egyetlen vigaszát a gyönyör? virágaiban találta. Szerette ?ket, ápolgatta, becézgette, mintha gyerekei lettek volna.
Telt-múlt az id?, s egy szép napon arra lett figyelmes, hogy az egyik virággal történt valami, fényesebb, sárgább lett. Nézegette egy ideig, de nem t?n?dött sokáig, hogy mi is lehet a változásnak az oka. Beszélgetett a virágokkal, ahogy mindennap tette: simogatta ?ket, becézgette, locsolta, mesélt nekik.
Este lett, s az ember éppen lefeküdni készült, amikor megszólalt a különleges virág:
ââ?â?¬ Kedves, drága „gazdám”, köszönöm neked a mindennapos gondoskodást, a mai naptól aranytulipán vagyok, egy híres Tündér elvarázsolt, s arra kért, hogy egy embernek, akit a legjobban szeretek, minden kívánságát teljesítsem. Te vagy számomra a legkedvesebb! Neked teljesítem minden kívánságodat! Kérj, amit csak akarsz!
A szegény ember nem hitt a fülének, de még nagyobb lett a meglepetése, amikor tényleg sorra megvalósultak a kívánságai.
Többé nem szomorkodott a „szegény” ember, boldog volt az aranytulipán is.
Itt a vége, fuss el véle.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Tunyogi Réka
