Egy asszonynak volt három lánya. Marcsi, Kati és Zsuzska. Nagyon haszontalan, lusta lányok voltak. Naphosszat csak a tornácon üldögéltek, és a lábukat lógatták.
Ellenben nagyon szerették a hasukat. Szegény anyjuknak olyan étket kellett készítenie, amely ínyükre való volt. Ha véletlenül olyasmi került az asztalra, amit nem szerettek, iszonyatos hisztibe kezdtek. Nem lehetett ?ket lecsillapítani, dúltak–fúltak egész nap.
Nagyon szerették a lekváros derelyét. Ebb?l anyjuk nem tudott annyit készíteni, amit meg nem ettek volna.
Egyik reggel édesanyjuk megkérdezte a lányoktól:
— Leánykáim, ma mit f?zzek ebédre?
Természetesen a három lány egyszerre mondta:
— Lekváros derelyét.
Anyjuknak nem nagyon tetszett, hogy megint ez kell készítenie ebédre, de nem akart veszekedni a lányaival. Ezért nekilátott, hogy egy jó nagy adag ebédrevalót f?zzön. El?vette a lisztet meg mindent, amire szüksége volt. Amikor belenézett a lekváros bödönbe, látja, hogy üres. Pedig nemrégen rakta tele jófajta szilvalekvárral. Nem lehet, hogy ilyen hamar kiürüljön.
Mindjárt meg is kérdezte a lányait:
— Marcsi, hová lett a lekvár?
A leányzó csak a fejét rázta:
— Nem tudom — mondta.
Következett a második lány.
— Kati, hová lett a lekvár?
— Nem tudom édesanyám.
A harmadik lány is értetlenül nézett anyjára, amikor sorra került.
— Zsuzska, hová lett a lekvár?
— Nem tudom édesanyám, biztosan megette a macska.
Ezt meghallván a többi lány is b?szen helyeselt:
— Igen, igen, csakis az a huncut macska lehetett, aki megette. Mi nem tennénk ilyet.
Az asszony vakarni kezdte a fejét.
— Most honnan szerzek lekvárt a derelyéhez? Üres a bödön.
Egy kis gondolkodás után vidáman felkiáltott:
— Ha ez a rusnya macska megette a lekvárt, akkor az a bend?jében kell, hogy legyen. Az lesz a legjobb, ha az egerek rémét teszem a derelyébe. Meglássátok, milyen finom ebéd lesz bel?le!
Amikor a lányok meghallották ezt, elképedve néztek egymásra, de nem mertek megszólalni. Ugyanis — gondolom már ti is sejtitek —, ?k nyalták ki fényesre a bödönt. Az utóbbi id?ben gyakran el-elt?ntek a kamrába, hogy kóstolgassák a lekvárt. Ezt nem merték bevallani, mert tudták, anyjuk igen haragos lesz, és még talán a söpr? nyelével is elveri a hátukat.
Mi lesz most? Hogyan bújjanak ki ebb?l a kényelmetlen helyzetb?l? Végül kénytelenek lesznek megenni a macskás derelyét. Kimentek a házból és a rózsabokor mögött pusmogni kezdtek:
— Mit tegyünk lányok? — kérdezte Marcsi. — Ha anyánk megtudja, hogy mi tüntettük el a lekvárt, eltöri a derekunkat. Ugye nem akarjátok?
A testvérei megért?en bólogattak, és azon törték a fejüket, hogyan kerüljék el a verést. Nem jutott eszükbe semmi. Közben egyre közeledett az ebéd ideje. Már majdnem dél volt, mikor az egyik lány kisütötte:
— El kell tüntetni a macskát!
Nosza, nem kellett több a lányoknak, mindjárt nekiláttak, hogy megkeressék az állatot. Átkutatták a padlást, lementek a pincébe, a kertben minden bokor alját megnézték, hátha ott lustálkodik, de még a szobákba is bekukucskáltak. Sajnos sehol nem lelték. Elt?nt, mintha a föld nyelte volna el. Nagyon megijedtek, mert szörny? félelmük volt. Ha a macska nincs sehol, akkor már bizonyára anyjuk rakta bele a derelyébe.
Végük van, mert muszáj lesz enni bel?le. Holnap majd az egész falu rajtuk nevet, és a vásott kölykök szaladva utánuk kiabálják: „Itt mennek a lányok, akik macskás derelyét ettek ebédre.” Ennél még a sóskaf?zelék is jobb lenne.
Lassan, egymás után besomfordáltak a konyhába, és sírva bevallották tettüket:
— Édesanyánk, kérve kérünk, bocsáss meg nekünk, mi ettük meg a lekvárt a kamrából. Ígérjük, többé nem teszünk ilyet! Csak most az egyszer bocsáss meg nekünk. Ezentúl bármit megeszünk, nem leszünk finnyásak. Ugye nem rakta bele a macskát a derelyébe?
Az asszony elnevette magát, és a lányaira nézett:
— Ó, de csacsik vagytok lányok, nézzétek csak ?kelme fent a kemence tetején lustálkodik a jó melegen. Ne féljetek, délre nem lesz macskás derelye!
— De akkor, mi lesz a derelyébe? — kérdezték csodálkozva. — A derelye csak úgy magában, nem valami jó.
— Így igaz. Átmentem a szomszédba, és kértem egy kis túrót.
— Túrós derelye! Túrós derelye! — kiabálták boldogan a lányok, és ezentúl soha többé nem voltak finnyásak. Bármit megettek, amit anyjuk délben elébük rakott az asztalra.
A nagy kiabálásra a macska is álmosan felnézett, és mintha a bajsza alatt azt dunnyogta volna:
— Nem volt szép dolog, hogy rám akartátok fogni, amit ti követettek el. Isten bizony, ha még egyszer ilyen el?fordul, mindegyiknek az ágyába teszek egy egeret.
(A kép az internetr?l való)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Apáti Kovács Béla
