Medvebocs Mackó Lackó nagyon szeretett focizni. Sajnos nem volt labdája. Róka Rudika meg nem szívesen adta kölcsön. Hiába kérte t?le, hogy legalább hétvégén játszhasson mackótestvéreivel, amikor elmennek a szüleivel a Lépes méz fesztiválra.
— Mondd meg édesapádnak, hogy neked is vegyen egy labdát! — mondta a kicsi ravaszdi kölyök.
A mackó papa nem nagyon örült annak, hogy bocsocskája ilyen haszontalan dolgok iránt érdekl?dik. Szerinte egy medvebocs ne utánozza az embereket! Helyette inkább lesse el a lépes méz megszerzésének a titkát. Ezért nem is vett labdát kicsi fiacskájának.
Mackó Lackó szomorúan nézegette a labdázó gyerekeket. Szeretett volna beállni közéjük, de szülei megtiltották, hogy emberek közelébe menjen. A kétlábúakban nem lehet megbízni. Jobb, ha egy medve tartózkodik t?lük és elbújik, ha ember jön az erd?be.
A kicsi medvegyerek minden nap titkon elcammogott a közeli falu sportpályájához, ami az erd? szomszédságában volt. A s?r? bokrok közül nézte, amint a gyerekek vidáman labdáztak. Könnyes szemmel arról ábrándozott, milyen jó lenne beállni a fiúk közé, és rúgni a labdát.
Egyszer váratlanul egy átívelés olyan er?sre sikeredett, hogy a labda elhagyta a focipályát és egyenesen abba a bokorba szállt, amelyikben ? is kuksolt. Végre kezében tarthatta a labdát. Szíve hevesen dobogni kezdett. Megfeledkezett szülei tanácsáról, hogy kerülni kell az embereket. Lélekszakadva rohant a pályára mancsai közt tartva az imádott sporteszközt.
A gyerekek nagyon meglep?dtek, amikor meglátták a kicsi medvebocsot, mancsai közt tartva a labdát. Nem tudták mire véljék a dolgot. Kicsit féltek is, mert nem tudták, vajon a bokrok között vannak-e más medvék, akik veszélyesek lehetnek rájuk. De amikor látták, hogy a bocs egyedül van, kicsit megnyugodtak, és kérlelték a kis jövevényt:
— Add vissza a labdánkat! Szeretnénk focizni.
Erre a mackó kérlelve a fiúkat mondta:
— Engedjétek meg, hogy veletek labdázzak!
A gyerekek összenéztek, mert még nem hallottak medvét beszélni.
— De hiszen te nem is tudsz focizni — mondta neki egy kisfiú. — El?ször bizonyítsd be, hogy képes vagy rá!
— Mi sem egyszer?bb ennél — nevette el magát, és a fiúk legnagyobb meglepetésére profi ügyességgel dekázni kezdett. Ez mindenkit nagyon meglepett.
— Gólt is tudsz rúgni? — kérdezte kíváncsian egy sz?ke kisfiú.
— Mi sem könnyebb ennél — felelte magabiztosan. — Álljon be valaki a kapuba, s megmutatom!
Ezt meghallván a gyerekek is összenéztek. El?ször kételkedtek, hogy egy gyerek medve betaláljon a kapuba, amit a környék legügyesebb lurkója védett. Embernek kellett lenni a talpán, ha valaki gólt akart neki l?ni. Állítólag már neves sportegyesületek is érdekl?dtek iránta.
A gyerekek kuncogva nézték, ahogyan a kicsi medve hozzákészül?dött a rúgáshoz. Megegyeztek abban, hogy tíz próbálkozása lehet, és ha abból legalább egyet berúg, akkor beveszik a csapatba. Mindenki úgy vélekedett, hogy úgysem sikerül neki. Még az is el?fordulhat, hogy bele sem tud rúgni a labdába.
Talán azért, mert a kicsi állat nagyon izgult a sok gyerek láttán, az els? lövést elvétette. Messze a kapu mellé szállt a labda.
A gyerekek hangosan felnevettek, és gúnyolódva mondták:
— Brummogó medve nem tud gólt l?ni, hihihi! Ne is próbálkozz, úgysem találod el a kaput.
Ez nagyon bántotta a medvebocsot. Összeszedte minden tudását és erejét. Még egyszer nekiveselkedett, és lássatok csodát! Úgy megrúgta a labdát, hogy az nyílegyenesen a kapu felé szállt, de nem csak szállt, hanem be is akadt a hálóban. A kapu ?re egyáltalán nem számított rá. Túl könnyedén vette az ellenfelét. Azt hitte, a kerek labda most is messze elszáll mellette.
— Véletlen volt! — kiabálták a gyerekek — Vagy tyúk is talál szemet, de még vissza van nyolc. Megesszük a sapkánkat, ha még egyet is betalál.
Most Mackó Lackó még jobban összpontosított, de közben megint csak hallotta a nevetést. Egy kicsit várt, majd tekintetét szúrósan a kapura szegezte. A labda újfent elindult az útjára. A kapus most már jobban figyelt. Nem lett volna jó, ha megint megrezdülne a háló. Mégiscsak ? a környék legügyesebb gól?re, és talán ett?l is függ, hogy valamelyik sportegyesület felfigyel rá.
A mackókölyök olyan er?sen rúgta meg a labdát, hogy az egyenesen bevitte a fiút a bal sarokba. Mindenki csodálkozva felszisszent, és ajkukról lefagyott a kacaj. Ez volt a helyzet a többi rúgásnál is, ami természetesen mind a kapura ment, és gól lett bel?le.
A gyerekek elh?lve nézték Mackó Lackót, és nem jutottak szóhoz. Még nem láttak ilyet, pedig majdnem minden nap rúgták a labdát. A híres kapus is magába roskadva ácsorgott a kapufánál, és majdnem elsírta magát. Ilyen még nem történt meg vele. Embernek kellett lenni annak, aki gólt tudott l?ni neki.
Már nem csúfolódott vele senki. Ahányan csak ott voltak, mind elismer?en néztek fel a bocsra. Végül az egyik kisfiú bocsánatot kért t?le:
— Ne haragudj, amiért kinevettünk és nem hittük el, hogy képes vagy gólt l?ni! Szívesen beveszünk a csapatba. Ezentúl, amikor csak akarsz, focizhatsz velünk.
Erre mindenki hangos éljenzésben tört ki. A gyerekek körbefogták Mackó Lackót, és úgy néztek fel rá, mint egy igazi barátra.
— Meglátjátok, olyan csapatunk lesz, hogy a környéken mi leszünk a legjobbak! — folytatta a kisfiú. — Nem lesz csapat, aki le tud gy?zni minket.
A többiek egyetért?en bólogattak. A medvebocs alig tudott megszólalni a boldogságtól.
— Tényleg bevesztek a csapatba? — kérdezte.
— Természetesen — válaszolták a gyerekek. — Közöttünk a helyed.
A kicsi medve örömében ugrálni kezdett, majd kibújt a bundájából, amikor olyan dolog történt, amire senki sem gondolt. A s?r? bokrok közül el?cammogott medveapó. Látszott rajta, hogy nagyon mérges az elkóricált kisfiára. Mindenki ijedten húzódtak hátra, és nem tudták, mit tegyenek. Maradjanak vagy elfussanak.
— ? az édesapám — mondta megnyugtatóan Mackó Lackó, de a jelenlev?knek ez nem t?nt valami barátságos találkozásnak az új csapattag apukájával. Inkább jobbnak látták elszelelni, amíg lehet.
— Viszlát, Mackó Lackó! — mondogatták egymás után. — Mennünk kell. Otthon várnak a szüleink. Még a leckét is meg kell írni.
— De mi lesz a labdával? — kérdezte a kicsi bocs, kezében tartva a labdát.
— Legyen a tiéd! Ha majd legközelebb találkozunk, elhozod, és egy jót focizunk vele.
Egyedül maradt a medvebocs édesapjával, aki mérgesen ráripakodott csemetéjére:
— Nem megmondtam, hogy az eszed ne állandóan a labdán járjon? Ideje lenne már komolyabb dolgokkal is foglalkoznod, mint a focizás.
— Édesapám, de olyan jó rúgni a b?rt — sírta el magát Mackó Lackó. — A fiúk bevettek a csapatba, és velük focizhatok. Kérlek, engedd meg, hogy én is csapattag lehessek!
— Ezt majd otthon megbeszéljük anyáddal, de addig is tanult meg, hogyan kell egy ügyes medvének lépes mézet szerezni a méhekt?l — mondta az öreg medve, és már egy kicsit barátságosabban megcirógatta Mackó Lackó kobakját.
(kép forrása: internet)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Apáti Kovács Béla
