Bakkné Szentesi Csilla : Alkonyló

*

http://youtu.be/q6xgTfdTYtA

 

Poros útra simult már az este,

főkötőjét csillaggal hímezte,

s úgy lengte körbe öles áhítattal,

mint templomkőre térdeplőt az angyal.

A csorda ballag, nem számolja léptét,

ősi ösztön igazítja vérét,

arra viszi bús fejét a marha,

hol istállóját friss szalma takarja,

s gazda keze egyengette jászol

kisdednek is pihenő volt párszor.

Hol kéményen tollászkodó gólya

bentlakókat minden bajtól óvta

anyám szeme szerette a házat,

azért is volt bennünk az alázat.

Tudtuk sorra, kicsitől a nagyig,

hajnaltól kap erőt s az alkonyig

végighordja kötényében terhét,

nem szórja szét másnak a keservét.

Legutóbbi módosítás: 2012.04.27. @ 16:11 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.