Bakkné Szentesi Csilla : Hiábavaló sorok…

*

A zene, ami inspirált:

 

 

 

Torkomból utánad sikoly sem hasad,

küszöbön küszködik tétova hit.

Két ajtócsapódás között a fagyban

oda-vissza érvként rekedt odakint.

 

Egy hang sem szól tisztán, hamisan vibrál,

csak sálba köhögött dalra telik.

Gégefő ugrál hangszalagok húrján,

de siket e világ, s a rés néma is.

 

Csillagok peregnek, hol szél rebbent fel

szitaszövet alá rejtett magányt.

Kő alatt búvó kígyót melengettem,

marásától félve engedem tovább.

 

*

 

 

Kitépem a szívem, hogy neked adjam.

Holdszemed burokban. Lélekhomály.

Ruhámba a hűvös csendszag telepszik,

mellemen tátongó az érzéshiány.

 

Már kitéptem a szívem. Neked adtam.

Jaj, csak a föld szíve dobbant meg rá.

Hol érfalat egykor szerelmed marta,

realitás mossa a sejtés nyomát.

 

Elárvult ereimben megalvadt vágy vagy.

Magzati pózban halott kegyelem.

Nincs szer, mi gyógyírként sebem lezárja.

Szalmaszál voltál. Ma utolsó kenetem.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.