Bakkné Szentesi Csilla : Holtomiglan…

*

http://youtu.be/m0nUagTfTFo

 

 

 

Én oktalan beloptalak,

s most itt dobogsz

e szűk keretben,

míg kezemben kihűl a hely,

tenyered melege útra kel…

 

Az égben köttetett,

mi lent vált valóra,

s az óra azóta ketyeg.

Az érben még lüktet a

szerelem, a sokadik kikelet

rendre ébreszt világot,

terem rolók mögött

újabb álmot.

Csak az ősz ne jönne!

Akkor nem mennénk ölre,

sem szavakkal nem szúrnánk

agyon a napot, de a papot

áldanánk, aki a paplakban

adott össze, hogy

állapodjunk meg örökre.

 

Nem gördítettem akadályt

eléd, talán csak fátylamat,

ami mínusz tizenötben lett

hirtelenkemény. Elég

csapás volt az nekünk,

ám hétévente mégis

minden esküt feloldva

újra megerősíttetnék,

s ha szépkorban már

meglepőbb lenne, mint

a halál, párszor hét év

lehetne hetedhét

országra szóló

újabb talány…

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.